Ma Jeromos névnap van.
2025. 10. 01., szerda
Székesfehérvár most: 8°C, borús égbolt

Újabb botrány a bábolnai földértékesítéssel kapcsolatban

„Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere – aki egyben országgyűlési képviselő is -, 240 hektár állami földterületet játszott át külföldi befektető részére. 7,7 milliárd forint kár érhette az államot.” – hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján Budai Gyula. Egy ingatlanforgalmazó cég honlapján olyan hirdetés olvasható, melyben 240 hektáros bábolnai földterületet kínálnak értékesítésre. A terület előnyei között említik, hogy kedvező a logisztikája, nagy meleg- és hévízkészlet található rajta, valamint a bányászati engedély rendelkezésre áll. Az ára 8 milliárd forint.

Budai Gyula az említett földterülettel kapcsolatban elmondta: a 240 hektáros területet a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél Horváth Klára kezdeményezésére kiírták pályázatra, majd két strómanon keresztül 227 millió forintért megvásárolták, ezután a külföldi befektető 4 milliárd forint jelzálogot jegyeztetett be. Most egy cég 8 milliárd forintot szeretne kapni ezért a földterületért. Az államot ebben a vonatkozásban körülbelül 7,7 milliárd forint kár érte. Így kell csinálni szocialista módra – jegyezte meg a Magosz szövetségi igazgatója. Horváth Klára nem érte be annyival, hogy közreműködött az ingatlan átjátszásában a külföldi befektető részére. A külföldi befektetőnek még azt is megengedték, hogy a székhelyét az önkormányzathoz jelentse be – húzta alá Budai Gyula. A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy valaki a kapcsolatait felhasználva arra törekszik, hogy az állami földeket az állam tulajdonából kivonva külföldi befektetők részére játssza át. A szövetségi igazgató hangsúlyozta: Horváth Klára nemcsak abban vett részt, hogy a területet átjátssza a külföldi befektetőnek, hanem tevékenyen hozzájárult ahhoz is, hogy a befektető megszerezze, értékesítse ezt a földet. Budai Gyula úgy látja, a polgármesternek a nyomozás során választ kell adnia arra a kérdésre, mi volt neki ebben az üzlet. A Fidesz a bábolnai földértékesítést azon ügyek között szerepelteti, amelyekben elszámoltatásra kerül sor – szögezte le a Magosz szövetségi igazgatója.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.