Ma Jeromos névnap van.
2025. 09. 30., kedd
Székesfehérvár most: 8°C, borús égbolt

Csúnyán csődöt mondott a kormány gazdaságpolitikája

„A hétfői munkanélküliségi adatok ismét azt bizonyítják, hogy a jelenlegi kormány gazdaságpolitikája csúnyán csődöt mondott, és a válság kezelése helyett annak mélyítése zajlik még az utolsó hetekben is.” – jelentette ki Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján. – A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közölte, hogy tizenhat éves csúcsra, 11,4 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta 2009 decembere és 2010 februárja között; a ráta 2,3 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit.

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján erre reagálva azt mondta: az elmúlt hónapokban folytatott „kormányzati szájkarate enyhén szólva besült”, hiszen semmi másról nem lehetett hallani, mint hogy mennyire sikeres a kormány, ehhez képest pedig most kiderült, hogy tizenhat éves csúcson van a munkanélküliség. A fideszes politikus szerint a kormány elhibázott gazdaságpolitikája hosszú távon veszi el a jövőt, a kilábalás lehetőségét az országtól, a KSH hétfői jelentéséből ugyanis kiderül az is, hogy a 24 év alatti fiatalok több mint 25 százaléka munka nélkül van. Hangsúlyozta: az embereknek azonban két hét múlva lehetőségük lesz arra, hogy véget vessenek ennek a gazdaságpolitikának. Ha ezt elmulasztják, az „beláthatatlan következményeket” fog jelenteni Magyarország számára – tette hozzá. Szijjártó Péter közölte: a munkanélküliség megfékezéséhez gazdasági növekedésre van szükség, az azonban a mostani adószintek, ilyen korrupció és ilyen bürokrácia mellett elképzelhetetlen. Ezért a gazdasági növekedés beindításához szükség van a bürokrácia leépítésére, a korrupció visszaszorítására, valamint az adócsökkentésre – mondta. Arra a kérdésre, ha a Fidesz kormányra kerül, hogyan lehet előteremteni a párt által ígért munkahelyeket, a stábfőnök kifejtette: a felmérések szerint a szürkegazdaságban körülbelül 200-300 ezer, vagy akár még több munkahely most is van. Ezek szerinte egyértelműen azért nem adózó munkahelyek, mert az adórendszer bonyolult, az adók magasak, és a bürokrácia „agyonnyomja” a vállalkozásokat. Vagyis ha ezeken lehet változtatni, akkor a szürkéből a legális gazdaságba lehet hozni munkahelyeket viszonylag gyorsan – értékelte Szijjártó Péter, hozzáfűzve, hogy reálisnak tartja tíz év alatt egymillió új, legális munkahely létrehozását.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.