Ma Bódog névnap van.
2026. 01. 14., szerda
Székesfehérvár most: -2°C, borús égbolt

Rajzok a versek bűvöletében – Megyei gyermekrajz-kiállítás Zámolyon

Tizenkét Fejér megyei iskolából, közel százhatvan alkotással neveztek be a diákok a zámolyi Csanádi Imre Általános Iskola által meghirdetett gyermekrajz kiállításra. Az intézmény a felhívást Csanádi Imre és Csoóri Sándor évfordulója kapcsán hirdette meg: Csanádi Imre 90 évvel ezelőtt született, Csoóri Sándor pedig idén ünnepli 80. születésnapját.

E két költő Zámolyon született, s ide is jártak általános iskolába. A pályázatra ezért olyan alkotásokat kellett készíteniük a gyermekeknek, amelyek egy Csanádi, illetve egy Csoóri verset illusztrálnak, valamint a fiatalok portrékkal is bizonyíthatták képzőművészi tehetségüket. – „A portré egy igen nehéz műfaj, s mégis igen szép számmal érkeztek be ilyen típusú művek.” – mondta honlapunknak az intézmény igazgató-helyettese, Csordásné Papp Ágnes, aki azt is elárulta, hogy a zámolyi iskolából nyolcvanhat diák nevezte be rajzát, amely grafittal, temperával, filccel, s még számtalan más technikával készült.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.