Ma Malvin névnap van.
2025. 10. 01., szerda
Székesfehérvár most: 7°C, erős felhőzet

Itt az idő! Lépjünk a növekedés, és a fejlődés útjára!

Dr. Cser-Palkovics Andárs és Vargha Tamás országgyűlési képviselőjelöltek tegnap délután a Fidesz-faház előtt zárta le a kampányt, s foglalták össze az április 11-ei választások tétjét. A Fidesz politikusai úgy érzik , hogy „Itt az idő a változásra!” Arra a változásra, ami kivezeti az országot a szocialisták által vezetett rossz irányból egy jobb irányba, a növekedés és fejlődés útján.

Dr. Cser-Palkovics András tapasztalatai szerint az emberekben nagy a várakozás, nagy a vágy erre a bizonyos változásra és el is várják, hogy a leendő kormány – amennyiben az a Fidesz lesz, akkor a Fidesz kormány – igen is változtasson sok területen. A Fidesz a Nemzeti Ügyek Politikájával kívánja rendbe tenni az ország gazdaságát. Munkahelyeket akar létrehozni, segíteni a magyar tulajdonú kis- és közép vállalkozásokat, az egészségügyi és a szociális ellátórendszert rendbetenni, helyreállítani jogállami kereteket, a demokráciát, valamint törvényes keretek között megvalósítani annak az elszámoltatását, hogy mi is történt az elmúlt nyolc esztendőben, és ezen eseményeknek kik a politikai felelősei. Mind Dr. Cser-Palkovics András, mind Vargha Tamás arra kérnek minden székesfehérvárit, hogy menjenek el szavazni április 11-én, és támogassák szavazatukkal a Fideszt, mind az egyéni , mind a listás mandátum tekintetében, hiszen csak így lehet a választást megnyerni. Szánjon mindeki öt percet az ország és a saját maga jövőjének befolyásolására az elkövetkező négy évre vonatkozóan! Vargha Tamás hozzátette, hogy ma egyetlen párt képes kormányt alakítani és az elkövetkező négy évben kormányozni, ez pedig a Fidesz-KDNP Szövetsége.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.