Arra kéri az embereket Dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselőjelölt, hogy adják meg a bizalmat a Fidesznek ahhoz, hogy kormányozni tudjanak. A politikus kijelentette a Fehérvári Híreknek, hogy a Fidesz szeretne egyedül kormányozni, s kormányzása esetén nem fog koalíciót kötni sem a bal, sem a jobboldali szervezetekkel. S emlékeztett arra, hogy nagy változáshoz nagy, erős legitimitásra, nagy, erős kormányra, erős felhatalmazásra van szükség.
„Mekkora támogatottságra, milyen választási eredményre számít a Fidesz?” – tettük fel a kérdést dr. Cser-Palkovics Andrásnak, amelyre a következő választ adta: „A közvélemény kutatások szerint jól állunk. Komoly társadalmi támogatottságot mutatnak ezek a kutatások, bármelyik intézetet is nézzük. Emelett persze nem közvéleménykutatást kell nyerni, hanem választást. Mi abban bízunk, és azt kérjük az emberektől, hogy adják meg nekünk a felhatalmazást és a bizalmat ahhoz, hogy kormányozni tudjunk. Szeretnénk egyedül kormányozni, nem fogunk koalíciót kötni, megállapodásokat aláírni sem tőlünk balra, sem jobbra álló szervezetekkel. Arra kérünk felhatalmazást, hogy a Fidesz-KDNP együtt tudja kormányozni Magyarországot, és bízunk benne, hogy az ehhez szükséges felhatalmazást meg is kapjuk. Ennek pontos mértékét április 11-én, illetve 25-én fogjuk megtudni, de ahogy már többen fogalmazták: Nagy változáshoz nagy, erős legitimitásra, nagy, erős kormányra, erős felhatalmazásra van szükség. Mi bizakodva várjuk április 11-e estéjét!”