Ma Malvin névnap van.
2025. 10. 01., szerda
Székesfehérvár most: 7°C, erős felhőzet

Kereszténység a korai középkori Kárpát-medencében

„A keresztény gyökerek és a boldog magyar élet” című előadássorozat keretén belül tartott előadást Vida Tivadar régész, az ELTE egyetemi docense a Szent István Művelődési Házban. A program során a hallgatóság a megismerkedhetett a kereszténység helyzetével a korai középkori Kárpát-medencében. A rendezvény országos szervezője a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége volt. Az előadáson pedig még Spányi Antal megyés püspök is részt vett!

Az est támogatója a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Barankovics István Alapítvány, a Polgári Magyarországért Alapítvány, valamint a Magyar Katolikus Rádió, és az Új Ember volt. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) az ország tizenhét városában közel száz előadásból álló sorozatot indított. A „Keresztény gyökerek és a boldog magyar élet” című rendezvénysorozat célja elmélyíteni a magyarság nemzettudatát, megszilárdítani népünk önbecsülését, ami csak a kereszténység komolyan vételével érhető el.” A napjainkban egyre inkább teret nyerő szinkretista irányzatok kétségbe vonják a keresztény hit egyetemes történelmi alapjait és gátolják a magyarság hiteles történelmének megismerését. A program kapcsolódik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2009 szeptemberében kiadott körleveléhez, melyben a testület felhívta a figyelmet az egyre terjedő újpogányság veszélyére. A program tíz nagy témakört dolgoz fel, amelyek jól reprezentálják a kereszténység és magyarság elválaszthatatlan összetartozását. Az előadások időrendben is követik a magyar történelem fontos fejezeteit a honfoglalást megelőző időktől (a IV. századtól) az Árpád-koron át napjainkig, sőt a jövőbe tekintés reménységet mutat és kijelöli a feladatokat is. Az előadók az adott területek kiváló szakemberei, akik bemutatják a Kárpát-medence kora középkori kereszténységét, a Szent István-i örökséget, a magyarok Mária-tiszteletét, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok történetét, szólnak a mai magyar társadalom előtt álló, sürgető feladatokról, az ország erkölcsi és gazdasági újjáépítéséről.”

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.