Ma Malvin névnap van.
2025. 10. 01., szerda
Székesfehérvár most: 9°C, borús égbolt

Tisztulhat a közélet

„Az alakuló parlament munkája során tisztulhat a közélet, oszolhat a korrupció gyanúja, illetve teret nyerhet az a felismerés, hogy a morális magatartás jó befektetés.” – hívta fel a figyelmet Horváth János, az Országgyűlés fideszes korelnöke a parlament alakuló ülésén tartott beszédében. Horváth János korelnök elsőként a magyar Országgyűlés három, a közelmúltban elhunyt képviselőjére – Raj Tamásra (SZDSZ), Dragon Pálra, (FKgP, MDF) és Toller Lászlóra (MSZP) – emlékezett, majd külön köszöntötte a határon túli magyarok képviselőit.

Mint fogalmazott, ez az Országgyűlés olyan lépéseket kíván tenni ebben az ügyben, melyekkel adósai maradtunk önmaguknak is. Horváth János szívügyének nevezte a magyar Alkotmány, a gazdasági élet és a hazai jövedelmek elosztásának furcsaságainak kiküszöbölését. A Parlament korelnöke beszédében az újraelosztások körüli visszásságokról is beszélt. Kiemelte, az elmúlt rendszer felszámolása után az állami tulajdonban lévő termelőeszközök privatizálása nem az elvárások szerint történt. Magyarázatképpen hozzáfűzte: a rendszerváltást követően az lett a gyakorlat, hogy a korábbi vállalatvezetők „a helyükön maradtak”, így a kommunista funkcionáriusok váltak a piacgazdaság irányítóivá. Horváth János rámutatott arra is, a korábbi rendszer képviselői majdnem államcsődbe vitték az országot. Az Országgyűlés fideszes korelnöke a parlament alakuló ülésén tartott beszédének végén úgy fogalmazott, az alakuló parlament munkája során tisztulhat a közélet, oszolhat a korrupció gyanúja, illetve teret nyerhet az a felismerés, hogy a morális magatartás jó befektetés. Hozzátette azt is, a képviselők előtt álló út legfontosabb mérföldkövei a bizalom, a kezdeményezés, valamint a hatékony munka.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.