Ma Malvin névnap van.
2025. 10. 01., szerda
Székesfehérvár most: 9°C, borús égbolt

Nem nőnek a miniszteri fizetések, viszont több lesz a kormánytagok munkája

Miközben a Fidesz a nemzeti együttműködés rendszerének felépítésén dolgozik, az MSZP álhíreket gyárt. A Fidesz törvényjavaslata alapján nem emelkedik, és nem csökken az új kormány tagjainak fizetése. „A miniszteri fizetések tehát változatlanok maradnak, viszont – mivel az eddigi 16 helyett mindössze 8 miniszter lesz – a jövőben a kormánytagok kettő, egyes esetekben három korábbi miniszter munkáját végzik el egyedül.” – jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője közleményében.

A szóvivő úgy véli, az MSZP-kormányok miniszterei sok esetben egyetlen fillér fizetést sem érdemeltek volna gyalázatos „teljesítményükért”, az új kormányban azonban olyan emberek foglalnak helyet, akik teljesen mást és másképpen fognak tenni, felépítik a nemzeti együttműködés rendszerét.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.