„Megverte a Videoton a Real Madridot az UEFA kupa döntőjében.” – milyen szenzációs hír lenne ez most, 2010-ben, s mekkora sikernek számított 1985. május 22-én! Akkor, amikor történelmet írtak a fehérvári focisták azzal, hogy a csehszlovák Dukla Praha, a francia Paris Saint-Germain, a jugoszláv Partizan Beograd, az angol Manchester United és a másik jugoszláv csapat, a Zeljeznicar Sarajevo kiverésével eljutottak az UEFA-kupa döntőjéig, ahol aztán legyőzték a Real Madridot. Ezt ünnepelték meg egy székesfehérvári étteremben az egykori csapattagok, s Székesfehérvár politikusai.
A díszebéden nem tudott jelen lenni Kovács Ferenc mesteredző, aki Madridba utazott a Bajnokok Ligája döntőjére. A Bayern München – Internazionale meccset egyébként a madridi Santiago Bernabéu stadionban rendezték meg. Ott, ahol pontosan 25 évvel ezelőtt sporttörténelmet írt a Videoton. E mérkőzés spanyol plakátjának egy példányát Sipos József sportújságíró 25 éven át őrizte, s most átadta a Vidi ügyvezetőjének. A díszebédet dr. Cser-Palkovics András, Vargha Tamás és Brájer Éva országgyűlési képviselők, valamint Székesfehérvár polgármestere adta.