Ma Petra névnap van.
2025. 10. 02., csütörtök
Székesfehérvár most: 9°C, szórványos felhőzet

Díjat hirdet az Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség

Izgalmas folyamat zajlik le a magyar gazdaságban, a dokumentumkezelés szakmásodási folyamata. Ennek a folyamatnak első lépéseként 2009-ben regisztrálásra került a szakma érdekképviselete, az Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség (www.idszsz.hu). A szövetség megalakulásánál olyan nagynevű cégek jelen alapítóként, mint – egyebek mellett – a Canon vagy az Océ. Most a szakma kialakulásának egy újabb jelentős állomásként az IDSzSz szakmai díjat hirdet 2010. június 10-én.

Az Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség a dokumentummenedzsment (iratkezelés, tartalomkezelés) területén kifejtett kiemelkedő szakmai és közösségépítő tevékenység elismeréseként „Magyar Dokumentumkezelésért Díj” elnevezéssel pályázatot hirdet, első ízben 2010-ben. – tudtuk meg Fodor Zoltántól, aki elmondta, hogy a „Dokumentumkezelésért Díj” független díj, célja a közösség megteremtése, építése, szakmai kiválóságainak elismerése, a dokumentumkezelésért, iratkezelésért végzett munka elismerése. A Díjat az Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség kezeli. Olyan személyek vagy szervezetek részesülhetnek a Díjban, akik, amelyek az átlagosnál többet tettek a dokumentumkezelés, iratkezelés értékeinek bemutatásáért, elismertetéséért, illetve meghatározó, példaértékű szervezetei, személyiségei a szakmának. A meghatározó személyiségnek nem kell okvetlen országos ismertséggel rendelkeznie vagy tevékenykednie, elegendő egy régióban vagy akár egyetlen szervezetnél hatást gyakorolnia. Az Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség jelenleg egy általános, egy életmű és egy újságírói kategóriát különített el. A Díj átadására 2010 novemberében fog sor kerülni, a magyar dokumentumkezelés napján, az IDSzSz közgyűlésén, illetve a kísérő szakmai konferencián. Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség információk: www.idszsz.hu Magyar Dokumentumkezelésért Díj teljes kiírás, jelölési eljárással: http://www.docuworld.hu/hirek,1,684.htm

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.