Ma Petra névnap van.
2025. 10. 02., csütörtök
Székesfehérvár most: 9°C, szórványos felhőzet

Jótékonysági koncertet rendeztek Miklósa Erika vendégszereplésével

Miklósa Erika operaénekesnő és az Alba Regia Szimfónikus Zenekar fellépésével jótékonysági koncertet rendeztek tegnap este a Budai úti református templomban. Az est bevételét a művészek a Széchenyi utcai református templom felújítására ajánlották fel. A programra hivatalos volt Orbán Viktor is. A miniszterelnök – hivatalos elfoglaltságai miatt – Balog Zoltán államtitkárt küldte el maga helyett, hogy ő tolmácsolja üdvözlő szavait.

Az est házigazdája, fővédnöke Somogyi László lelkészi elnök volt. A műsor az ő köszöntésével indult, majd a Himnusz eléneklésével folytatódott. Ezt követte Fülöp Zoltán presbiter beszámolója. Az építész ennek során ismertette a hallgatósággal, hogy miért szükséges a Széchenyi utcai Református Templom felújítása. A programra meghívást kapott Orbán Viktor miniszterelnök is, aki sajnos nem tudott megjelenni az esten – hivatalos elfoglaltságai miatt -, ezért Balog Zoltán államtitkárt küldte el maga helyett, aki felolvasta Orbán Viktor köszöntő levelét. A műsor az Alba Regia Szimfónikus Zenekar és Miklósa Erika operaénekesnő előadásával folytatódott. Az együttest Drahos Béla vezényelte. A koncert végén rövid áhitat, imádság került sorra, majd a jelenlévők közösen elénekelték a 90. Zsoltárt. Záró akkordként pedig ünnepi demonstráción vettek részt a Városházánál a hívek. Szerkesztőségünk ezúton is gratulál a program fő szervezőjének, Prekrit Juditnak a csodálatos műsorért!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.