Névadó ünnepséget tartanak június 12-én, 10 órai kezdettel a Székesfehérvári Református Egyházközség általános iskolájában. A felmenő rendszerben 2002-ben újraindult intézményben ebben az évben ballagnak először nyolcadikosok. Ezt a nem mindennapi eseményt használta ki az egyházközség presbitériuma, s egyúttal névadó ünnepséget is hirdetett. Az intézmény új neve mostantól a Talentum Református Általános Iskola lesz. A ünnepségre hivatalosak a Református Egyház elöljárói, valamint Székesfehérvár város vezetői is.
A ballagás során a végzős diákok az iskolai osztályok körbejárása után a Széchenyi utcai Református Templomba mennek, hogy részt vegyenek az istentiszteleten, majd a névadó ünnepségen. Az ünnepi műsor keretén belül igét hirdet dr. Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. A ballagó diákoktól színvonalas műsorral köszönnek el az iskola alsóbb osztályaiba járó társaik. Az ünnepségen zászlóátadásra kerül sor, amely az új névvel és címerrel van ékesítve.