Ma Petra névnap van.
2025. 10. 02., csütörtök
Székesfehérvár most: 13°C, kevés felhő

Június 30-ig beterjesztik a javaslatokat

„Június 30-ig a kormány beterjeszti az Országgyűlés számára minden olyan tervét, amely lehetővé teszi az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett, 29 pontból álló gazdasági akcióterv megvalósítását.” – közölte a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján a Parlamentben. Elmondta azt is, hogy a Fidesz-frakció csütörtök délután rendkívüli frakcióülés keretében „fontolja meg” Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök javaslatát az államfőjelölt személyéről.

Lázár János a jövő hét közepéig benyújtandó javaslatokról elmondta: ezek között lesznek gazdasági tárgyú indítványok, így a versenyképességet javító, bürokráciát csökkentő jogszabályjavaslatok, a szükséges adótörvények, valamint a költségvetés módosítása. Továbbá olyan indítványok, amelyek összefüggnek az egészségügyi jogalkotással és a vidékfejlesztéssel, valamint a földtörvény ügye is. Ezeket kell július 19-ig megtárgyalnia a parlamentnek, ami egy „feszített munkatempót” igényel a képviselőktől – mondta a politikus. – Csütörtökön ismeri meg a Fidesz-frakció Orbán államfőjelöltjét A Fidesz frakcióvezetője a Parlamentben tartott tájékoztatóján kifejtette: a képviselőcsoport keddi ülésére meghívta Lendvai Ildikó MSZP-elnököt és Balogh Andrást, az MSZP köztársaságielnök-jelöltjét, akit szeretnének meghallgatni. A kormánypárt képviselői két nappal később, csütörtökön „fontolják meg” Orbán Viktor javaslatát a jelölt személyét illetően. „Azt remélem, hogy csütörtökön a jelölt be tud mutatkozni” – mondta Lázár János. Ezt követően péntek délig a frakció megteszi a hivatalos jelölést, majd június 28-án, hétfőn délelőtt „végső döntés születik arról, hogy a Fidesz-frakció a kereszténydemokratákkal szövetségben kit fog támogatni a június 29-i elnökválasztáson”. – Június 28-án eldőlhet, ki lesz az ÁSZ elnöke Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: reméli, hogy ezen a napon sikerül megválasztani az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tisztségviselőit. Közölte, továbbra is támogatják Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt az elnöki, Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármestert pedig az alelnöki posztra. – Lázár: ragaszkodunk ahhoz, hogy július 19-én alkotmánybírákat válasszon a Ház Ragaszkodni fog a Fidesz ahhoz, hogy július 19-én alkotmánybírót, alkotmánybírókat tudjon választani az Országgyűlés – közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője arra reagálva, hogy Sólyom László hétfőn visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek az alkotmánynak, illetve az alkotmánybírósági törvénynek az alkotmánybírákat jelölő bizottság összetételére vonatkozó módosításait.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.