A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság mindig is kiemelten kezelte a kábítószeres ügyeket, határozottan lépett fel a kábítószerező fiatalokkal szemben. A szórakozóhelyeken emiatt tartott rendszeres razziák mellett a dunaújvárosi rendőrök azonban más módon is megpróbálnak pressziót gyakorolni a megtévedt fiatalokra. Az utóbbi időben felderített kábítószeres ügyekben egyre több a gyanúsított….
Mint arról korábban hírt adtunk május közepén a dunaújvárosi rendőrök egyszerre egy időben hat személynél tartottak házkutatást, és fogták el őket a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Alba Beavatkozó Alosztályának kommandósai segítségével. Az akkor eljárás alá vont öt férfin és egy nőn kívül, azóta még hat férfit állítottak elő. Így jelenleg tizenegy gyanúsítottja van az ügynek, közülük négyen terjesztéssel lettek meggyanúsítva, a többiek, mint fogyasztók szerepelnek az ügyben. Ezen kívül további öt személyt – köztük két nőt – állítottak elő a nyomozók mintavételre. Az ő gyanúsításuk a későbbiekben várható szakértői vélemények függvénye. Németh – Kész Mónika r. szds., a FM RFK szóvivője elmondta a Fehérvári Híreknek, hogy az eljárás alá vont személyek legfiatalabbja 16 éves, míg a legidősebb 31 éves. Van köztük beloianniszi, illetve rácalmási fiatal, de a legtöbbjük dunaújvárosi illetőségű. Tíz gyanúsított szabadlábon védekezik, míg egy 22 éves dunaújvárosi férfi – akit terjesztéssel gyanúsítanak a nyomozók – előzetes letartóztatásban van. Hasonlóan szélesítették azt az ügyet is a dunaújvárosi nyomozók, ami szintén májusban indult egy édesanya bejelentése alapján. A hölgy akkor azzal telefonált be a rendőrségre, hogy lánya szobájában egy cserépben kábítószergyanús növényt talált. A cserepes növényt a fölötte bekapcsolt lámpa melengette. Az édesanya bejelentését követően a rendőrök megállapították, hogy a kábítószergyanús növény, valójában vadkender. A 17 éves tinilány kérdésre nem tagadta, hogy már 10-15 alkalommal szívott füvet, amit egy ercsi férfitől kapott. A szobában megtalált növényt is abból a magból nevelte, amit a férfi adott neki. A lány szobájában talált növényt, cigarettapapírt, dohányterméket, nylon tasakot lefoglalták a rendőrök, de házkutatást tartottak a megnevezett 27 éves ercsi férfi lakásán is. Ott vadkendert, valamint feltehetően pszichotrop hatású gombát találtak a nyomozók. Mindkét személy esetében mintavételre került sor. A férfit kábítószerrel való visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A lány egyelőre tanúként szerepel az ügyben. A különböző nyomozati cselekményeknek – adatgyűjtéseknek, kihallgatásoknak – köszönhetően azóta ebben az ügyben is további olyan személyek kerültek eljárás alá, akikkel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy kábítószer-fogyasztók. Egy 19 éves ercsi fiatalembert gyanúsítottként hallgattak ki, míg két másik ercsi fiatal egyelőre tanúként szerepel az ügyben. A nyomozók mindegyiküket mintavételre állították elő. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon továbbra is folyik annak az ügynek a vizsgálata is, amiben még áprilisban tartottak házkutatást a rendőrök egy perkátai házban. Akkor ott kb. 70 tő kendert találtak. A cannabis termesztésre szakszerűen átalakított házban egy 41 éves és egy 30 éves tárnoki férfit fogtak el. Az ingatlan tele volt a termesztéshez szükséges eszközökkel, berendezésekkel. A két férfi épp a házban ténykedett, amikor elfogták őket a rendőrök. Az ingatlanon a nyomozók találtak a 6-8 cm-es tövektől egészen a 75 cm-esig növényeket. A legkisebbek – amikből a legtöbb volt – műanyag pohárba voltak elültetve, míg a nagyobbak a 18 cm-esektől a 75 cm-esig műanyag kaspóban voltak. A növényeket, valamint a helyszínen talált különböző eszközöket a rendőrök lefoglalták, és szakértőnek küldték meg. A nyomozók vizsgálják, hogy a két férfi az általuk termesztett növényekből kinek adhatott tovább. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.