Ma Petra névnap van.
2025. 10. 02., csütörtök
Székesfehérvár most: 9°C, kevés felhő

A vonatokat és a csillagokat nézte, megmentették életét

Bejelentést tett a Bicskei Rendőrkapitányságra a bicskei MÁV állomás szolgálattevője, hogy egy nő a peron szélén ül, lába a sínekre lóg. A járőrök azonnal a helyszínre mentek, majd a hölgyet akkor már a peron oldalán, a földön hanyatt fekve találták meg. Felszólították, hogy igazolja magát, de a nő – láthatóan ittas állapotban – azt felelte, hogy nincsen nála semmilyen irat, és még azt is hozzátette, hogy aki a vonat alá akar ugrani, az nem hord magával iratot. A rendőröknek még a nevét sem volt hajlandó elárulni, és a peronról sem akart távozni.

Azt mondta, csak a vonatokat és a csillagokat nézi a sínek közelében. A nőt végül a rendőröknek sikerült a peron mellől felállítaniuk, majd adatai megállapítása miatt előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra. Németh-Kész Mónika szóvivőtől megtudtuk, hogy a 40 éves bicskei asszonyhoz – mivel még a kapitányságon sem mondott le öngyilkossági szándékáról – mentőt hívtak, akik beszállították Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Szent György Kórház Pszichiátriájára.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.