Ma Petra névnap van.
2025. 10. 02., csütörtök
Székesfehérvár most: 7°C, szórványos felhőzet

Családi vita, körözöttek, tolvajok, autós ügyek Fejérből

Lopott kocsit találtak a fehérvári rendőrök… Két körözés is érvényben volt az ellen a 31 éves dunaújvárosi férfi ellen, akit a rendőrök elfogtak Dunaújvárosban… Bakonykutiból érkezett bejelentés azzal kapcsolatban, hogy a Jókai utcában található italboltban egy nő szóváltásba keveredett válófélben levő férjével, aki ennek során arcon ütötte, melynek során felrepedt a szája… Két 17 éves lánnyal szemben indult büntetőeljárás a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon. A szabadegyházai és a rácalmási lányok ugyanis az egyik dunaújvárosi nagyáruházban megpróbáltak ellopni két napszemüveget…

Németh-Kész Mónika szóvivő tájékoztatása szerint az alábbi események történtek Fejér megyében:— Székesfehérvár, Mártírok úton intézkedtek a járőrök egy 43 éves férfivel szemben, aki egy teherautót vezetett. Az igazoltatása során kiderült, hogy a járművezetőt a Székesfehérvári Rendőrkapitányság engedély nélküli vezetés miatt július 17-ig eltiltotta a vezetéstől. Így a sofőrt a rendőrök elfogták, majd előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol szabálysértési őrizetbe vették. — Lopott kocsit találtak a fehérvári rendőrök. A BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitánysága küldött megkeresést a Székesfehérvári Rendőrkapitányságnak, miszerint a BM nyilvántartó jelzése szerint Székesfehérváron eredetiségvizsgálatot kértek egy körözött Volkswagen teherautóra, amit még tavaly decemberben loptak el Budapestről. A járőrök többször ellenőrizték a pestiek által megadott eredetiségvizsgáló állomást, de az autót nem találták. Arra az éjszaka folyamán figyeltek fel egy fehérvári autókereskedésben. A gépkocsi ott lefoglalásra került. A fehérvári nyomozók ezt követően felvették a kapcsolatot a körözést elrendelő szervvel. — Két körözés is érvényben volt az ellen a 31 éves dunaújvárosi férfi ellen, akit a rendőrök elfogtak Dunaújvárosban. A Fejér Megyei Bíróság és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság is elfogatóparancsot adott ki ellene. A férfit a járőrök a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra állították elő. — Egy másik körözött személy is rendőrkézre került. A 20 éves adonyi férfit a település körzeti megbízottja igazoltatta, amikor kiderült, a Sárbogárdi Városi Bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene. A fiatalembert a rendőrök előállítását követően őrizetbe vették. — Két 17 éves lánnyal szemben indult büntetőeljárás a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon. A szabadegyházai és a rácalmási lányok ugyanis az egyik dunaújvárosi nagyáruházban megpróbáltak ellopni két napszemüveget úgy, hogy arról levették a biztonsági címkét. Mindkettőjüket előállították a kapitányságra. Törvényes képviselőik külföldön való tartózkodása miatt azonban gyanúsított kihallgatásuk a későbbiekben várható. — Bakonykutiból érkezett bejelentés azzal kapcsolatban, hogy a Jókai utcában található italboltban egy nő szóváltásba keveredett válófélben levő férjével, aki ennek során arcon ütötte, melynek során felrepedt a szája. A férfit a móri rendőrök előállították a Móri Rendőrkapitányságra. A nő a sérelmére elkövetett könnyű testi sértés miatt magánvádat terjesztett elő, mely alapján a rendőrök hatáskör miatt ügyét a Székesfehérvári Városi Bírósághoz továbbítják.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.