„Ez nem rám tartozik. Ez a papok dolga” Hányszor bújunk ki ilyen mondva-csinált szavakkal a felelősség alól. A mai evangélium végkép eldönti, hogy kire mi tartozik. Jézus ugyanis oly szenvedéllyel szereti az embereket, hogy külön expediciót szervez megmentésünkre. Nem elégszik meg az apostoli testület létrehozásával. Kívülük még hetvenkettőt is kiválaszt, és kettesével küldi őket maga helyett. Megsokszorosítja magát, vagyis tudatosan alteregójaként küldi őket. „Helyettem ti menjetek, és városról városra, házról házra járván mondjátok meg nekik, hogy elközelgett hozzájuk is a mennyek országa.”

„Gyógyítsátok meg őket, szabadítsátok ki őket a sátán markai közül.” Az első hetvenkettő meg is tette mindezt akkora sikerrel, hogy nem győztek beszámolni róla Jézusnak. Ma így mondanánk: Óriási sikerélményük volt. Különösen annak örültek, hogy még az ördögök is engedelmeskedtek nekik. Visszatérve a lényeghez: önmagunkhoz! Az Isten irgalma, a Magyarok Nagyasszonya újból megmutatta, hogy meg akar menteni minket. Most már csak nekünk kellene észhez térnünk, és megrendülve kettenként és csoportosan Krisztus alteregójaként hirdetni: „Keresztény magyarok! Új világ kezdődik! Engedjétek magatokat és családjaitokat a megváltó Jézus Krisztushoz!” – Ennek az lenne a gyümölcse a mi esetünkben is, amit Jézus akkor annak az első „hetvenkettőnek” mondott. „Legyetek boldogok, örüljetek és vigadjatok, mert nevetek be van írva a mennyben”.