Ma Helga névnap van.
2025. 10. 03., péntek
Székesfehérvár most: 5°C, erős felhőzet

Már a diákok is felejtenek!

A Diáktanító.hu felmérései szerint a szeptemberi tanév kezdés a jegyek általános gyengülését hozza magával. Ez nem valamiféle „fiatalkori szenilitásnak” tudható be, hanem egyszerűen arról van szó, hogy a hosszú szünidő miatt sokat felejtenek a diákok az előző tanév(ek) anyagából, és ráadásul el is szoknak a tanulástól. Időbe telik, amíg visszazökkennek a folyamatos tanulás lendületébe.

Habár messzinek tűnik még a tanévkezdés, mégis itt az idő elkezdeni gondolkodni, mi várható szeptembertől. Nem is olyan meglepő, de a két és fél hónapos nyári szünet alatt a diákok több mint 80%-a elfelejti, mit is tanult az utolsó órákon. „Ez nem tűnik olyan nagy gondnak első látásra, de azon tárgyak esetében, ahol egymásra épülnek az anyagrészek, komoly problémaforrás.” – fejti ki Tóth Béla, a Diáktanító.hu vezetője. A gyermekoktató szervezet tapasztalatai alapján manapság egyre komolyabban kell venni az év eleji rossz osztályzatokat, ugyanis „a nagy osztálylétszám miatt kevesebb lehetősége van a nebulóknak feleletekre, azaz a jegyek javítására, bár a diákok többsége nem áhítattal várja ezeket a lehetőségeket” – folytatta Tóth. Év eleji rossz osztályzatok esetén ráadásul felmerül a kérdés az aggódó szülőkben: Csak átmeneti vagy talán tartós a sikertelenség? Ki fogja-e javítani a gyermek? A Diáktanító.hu tapasztalatai azt mutatják, hogy nem szabad félvállról venni ezt a dolgot. Amíg várunk felhalmozódnak a gyenge osztályzatok, kifejezetten javasolt időben tenni ellene és visszafordítható a hanyatlás. Hiába vannak az érintettek is tisztában ezzel a jelenséggel, csak az alkalmankénti ismétlés, gyakorlás jelentene megoldást és bár „ördögtől valónak” tűnhet az ötlet, de a nehezen menő tárgyak esetében mindezt el kell kezdeni a nyáron már. A Diáktanítók javaslata szerint, ily módon az új anyagrészek előtt az azokat megalapozó információkat is lehetőség adódna átismételni, újból rögzíteni, kvázi felkészülhetnének a diákok a jövő év várható nehézségeire. Reál tantárgyak tekintetében ez kiemelten fontos, de a humán témakörökben is nagyban megkönnyíti a diákok helyzetét. Ami a magyart illeti, már egy-egy érdekesebb könyv elolvasása is sokat segíthetne, kissé mellőzve a számítógépet. Mindennek eredményképpen elmaradna a jegyek év eleji látványos leromlása. A feszített tanmenet miatt ismétlésre nincs lehetőség, vagy csak kifejezetten ritkán, így jobb a bajt megelőzni – egy tapasztalt Diáktanító segítségével – megszabadulva a tanév eleji izgalmaktól. Korábban erre nem volt akkora szükség, mint manapság, ugyanis a tankönyvekbe egyre több mindent próbálnak belesűríteni. Már az alsóbb évfolyamok esetében is igen bonyolult feladatokkal találhatják szembe magukat a tanulók, de az elvárásoknak muszáj megfelelniük.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.