Ma Helga névnap van.
2025. 10. 03., péntek
Székesfehérvár most: 12°C, borús égbolt

Veterán repülők és ejtőernyősök ünnepi megemlékezése Székesfehérváron

Jelentős hagyományt tudhat magáénak Székesfehérváron a katonai repülés és ejtőernyőzés. Így nem véletlen, hogy több mint egy évtizede évről-évre hűséges segítők őrzik, ápolják a katonai múlt nemes emlékét a megyeszékhelyen. Ebben az évben 19. alkalommal rendezték meg a 62. Ejtőernyős Zászlóalj előtti tiszteletadási ünnepséget az egykori Sóstói reptér közelében felállított emlékműnél.

A megemlékezésen a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Egyesülete Fejér Megyei Szervezetének elnöke, Richnovszky Sándor köszöntötte a megjelenteket. Beszédében emlékeztetett arra, hogy rendezvényükkel a 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj katonáira kívánnak emlékezni. Az alakulat története szorosan kötődött Székesfehérvárhoz egészen annak 1954-ben történt felszámolásáig. Ma már „fegyverténynek” számít az 1952-ben Újkígyós körzetében végrehajtott művelet, amikor a gyakorlat során 27 szállító repülőgépből ugrott ki a zászlóalj, s a légteret a környéken beborították a selyemkupolák. – Egyesületünk akkor vállalta fel a zászlóalj hagyományőrző rendezvényeit, amikor 1994-ben felállíttattuk a repülő és ejtőernyős emlékművet. Ezzel egyidőben rendeztük meg az első találkozót is. Az alakulat egykori jelentőségét mai magyar ejtőernyőzésben elért eredményekben lehet felmérni. Székesfehérváron a már említett történelmi múltból eredően elfogadott, hogy a repülők és az ejtőernyősök „egyek és oszthatatlanok”, hiszen a két szakághoz tartozó szakszolgálatok tagjai együtt tevékenykednek a hagyományőrző feladatteljesítések során is. Az ünnepség közben az Albatrosz Repülő Egyesület vitorlázó gépei tiszteletköröket tettek a magasban, majd Baráth István ezredes, az Összhaderőnemi Parancsnokság logisztikai főnöke, Sípos Géza nyugállományú ezredes, a Bajtársi Egyesületek Országos Egyesületének elnöke, a Veterán Repülők Fejér Megyei Szervezetének tagjai, az Osztrák Bajtársi Szövetség és a társszervezetek képviselői, családtagjai helyezték el az emlékműnél a megemlékezés koszorúit.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.