Ma Helga névnap van.
2025. 10. 03., péntek
Székesfehérvár most: 8°C, szórványos felhőzet

Kalyi Jag és Királyi Napok

Épül a színpad a székesfehérvári Városház téren, és zajlanak az utolsó simítások. Augusztus 14-én ugyanis megkezdődnek az idei Királyi Napok rendezvénysorozata. Ennek kapcsán Brájer Éva, a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Bizottság mindent megtesz azért, hogy évről-évre színesebb, teljesebb kínálat várja a fehérváriakat és idelátogatókat augusztusban.

Augusztus 14-én, szombaton 20.30 órától ingyenes koncertet ad a Kalyi Jag Együttes. A Városház téren először a „Spirit” című koncertprogramot, majd 15 perces szünet után a „Roma legenda” című musicalt láthatja-hallhatja a közönség. 40 kosztümös táncos és zenészek keltik életre a cigányság történetének meghatározó fejezeteit – tudtuk meg Varga Gusztávtól, az együttes vezetőjétől. Eközben a Méhkasaula a darabhoz illő fénydíszbe öltözteti majd a teret. Botos József fesztiváligazgató a jubileumi, 15. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál részletes programját ismertette a sajtótájékoztatón. A mindenki által elismert és szeretett fesztivál a hagyományos programelemek mellett szolgál majd újdonságokkal is. Ezekről a www.kiralyinapok.hu oldalon adnak részletes tájékoztatást. Az érdekességekről szólva Ollerinyi Tamás fesztiváltitkár a Burjátiából (egykori szovjet tagköztársaság) érkező csoportot és a szintén először hozzánk érkező Costa Rica-i együttest emelte ki. Van egyébként két visszatérő nemzet is: a kanadai és az olasz csoport a korábbi években már szerepelt a Királyi Napokon, ők közkívánatra térnek vissza a fesztiválra idén. A Hősök terére helyi kézművesek települnek ki a nemzetközi néptáncfesztivál idejére. Emellett a Városház téren is felállítják a kis faházakat. Ezek már csütörtöktől folyamatosan épülnek, a nagyszínpaddal együtt. „A kisgyermekes családok idén sem kell, hogy otthon maradjanak.” – mondta Farnady Judit, a SZÉNA Egyesület a Családokért elnöke. Bébi ringató programjukkal a Hiemer-ház bejárata előttre kitelepülnek és ott megpihenhet egy-egy etetés, vagy pelenkázás erejéig minden szülő és csecsemő. Kapcsolódó cikkeink: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5549&Itemid=33 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5337&Itemid=33

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.