Ladányi és Vas Márton a tegnapihoz hasonlóan ezúttal is betalált, de mellettük Nagy Gergő, valamint a duplázó Horváth András is eredményes volt, így csapatunk negyedik edzőmeccsét 5-1-re nyerte a HSC Csíkszereda ellen.-Ismét ideges hangulatú mérkőzést vívott egymással a Sapa Fehérvár AV19 és a HSC Csíkszereda együttese. A nehéz feladatát ma este jól megoldó Haszonits játékvezetőnek gyakorlatilag a kezdő bedobástól fogva bőven akadt dolga, elsősorban a sorozatos vendégszabálytalanságok miatt.
A mieink azonban eleinte nem brillíroztak emberelőnyben, így csak nagy nehezen szereztük meg a vezetést a fórokból. Ezt még az első szünet előtt megtoldottuk eggyel, és mivel a szeredaiak kettős emberelőnyben sem tudtak betalálni, kényelmes vezetéssel mehettünk pihenőre. A közepes színvonalú középső felvonásban a Sapa Fehérvár növelte az előnyét, a Csíkszereda pedig megszerezte a becsületgólt, de továbbra sem a tiszta hoki dominált. A befejező húsz percben Nagy és Ladányi növelte a hazai előnyt, beállítva a végeredményt, amely a játék képe alapján akár nagyobb is lehetett volna. A több kulcsjátékosát is nélkülöző Sapa Fehérvárban biztató teljesítményt mutattak a lehetőséghez jutó fiatalok, de összességében közepes játékot nyújtott a csapat. A szezonkezdetig azonban bőven van még idő a ma látott hibák kijavítására. SAPA FEHÉRVÁR AV 19 – HSC CSÍKSZEREDA 5-1 (2-0, 1-1, 2-0)Székesfehérvár, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 1000 néző. Vezette: Haszonits Miklós (Németh Márton, Berkesi Balázs)SAPA FEHÉRVÁR AV 19: Hetényi (kapus) – Tokaji, Horváth, Palkovics, Vas M., Ladányi, Kranjc, Jobb, Sofron, Nagy G., Kovács Cs., Ackeström, Orbán, Fodor, Vaszjunyin, Benk, Ondrejcik, Tóth A., Hajós, Hegyi Á. Vezetőedző: Ulf Weinstock.HSC CSÍKSZEREDA: Kozuch (kapus) – Nagy, Hruby, Becze, Novak, Sikorcin, Lehtonen, Góga, Bíró, Hurtaj, Molnár, Sprencz, Kósa, Mihály, Péter, Moldovan, Molnár, Bíró, Márton. Vezetőedző: Charles Framzeh.Kiállítások: 22 ill. 62 percGólok:06:55 1:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: +1 Horváth András (Palkovics, Tokaji)17:12 2:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: EQ Horváth András (Ladányi, Palkovics)
24:29 3:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: +2 Vas Márton (Tokaji, Krajnc)36:41 3:1 HSC Csíkszereda gól: +1 Nagy István (Novak, Hurtaj)51:57 4:1 Sapa Fehérvár AV19 gól: +1 Nagy Gergő (Sofron)54:09 5:1 Sapa Fehérvár AV19 gól: EQ Ladányi Balázs (Palkovics, Vas M.)