Mintegy tizenöt alkotó gyűlt össze Magyarország különböző városaiból, s külföldről, hogy részt vegyenek az Öcsényben megrendezett Művésztanyán. Az „örömfestést” a Székesfehérvár-ért Művészkör szervezte. A közös alkotás során, a három nap alatt közel ötven festmény született: tájképek, csendéletek, meditatív gondolatok, egyiptomi emlékek.
A tábor résztvevőitől megtudtuk, hogy Dedik János költő verseivel, Gál Tünde só kerámiájával, Enyedi Béla daltulajdonos általa megzenésített versekkel, Magyar Ari pedig harmonikájával varázsolta még hangulatosabbá a három napot. Simon M. Veronika Munkácsy-érmes festőművész elmondta honlapunknak, hogy az által megszervezett Művésztanyának lesz még folytatása: minden évben szeretné megismételni, s célja, hogy külföldi művészek meghívásával nemzetközivé tegye.