Ma Ferenc névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 3°C, tiszta égbolt

A Századvég továbbra is stabil Fidesz fölényt mér

A Századvég Alapítvány augusztusi közvélemény-kutatása szerint a pártok erőviszonyaiban a választások óta nem történt alapvető változás, a Fidesz-KDNP a nyár végén is őrzi a választók túlnyomó többségének támogatását. Az alapítvány az MTI-hez hétfőn eljutatott közleményében kifejti: a kormánypártok számára kétharmados parlamenti többséget biztosító lakossági szimpátia augusztus végén is egyértelműen kimutatható, augusztusban – az előző hónaphoz hasonlóan – az állampolgárok 46 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re.

Az ellenzéki pártok pillanatnyi népszerűségében kizárólag statisztikai értelemben jelentéktelennek mondható változások mutathatók ki: az MSZP 1 százalékkal, 13 százalékra tudta növelni szavazói bázisát, az augusztusban 7 százalékos támogatottságon álló Jobbik 1 százalékot veszített előző havi eredményéből, miközben az LMP szavazóinak aránya változatlanul 6 százalék.A felmérés szerint a Fidesz-KDNP fölénye a biztos szavazó pártválasztók körében is jól látható, a pártszövetségre augusztusban is a megkérdezettek 64 százaléka voksolna. Az MSZP támogatottsága ezen a bázison is egy százalékponttal emelkedett, jelen esetben 17 százalékra, a Jobbik támogatottsága ellenben 2 százalékkal 8 százalékra, míg az LMP-re szavazók köre 1 százalékkal 7 százalékra csökkent. A Századvég szerint a választók általában alacsony színvonalúnak gondolják az ellenzéki pártok teljesítményét és problémamegoldó képességét. A közvélekedés szerint egyértelműen a Fidesz az a párt, amelyik képes megoldani az ország problémáit – fogalmaznak a felmérés készítői. Hozzáteszik: a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP önmagához képest a nyugdíjasok és a nyugdíjak védelmében a leghatékonyabb, azonban még így is négyszeres, vagyis 45 százalék azok aránya, akik szerint ezen a téren is a Fidesz végzi a legjobb munkát. A Fidesz előnye azonban a munkahelyteremtés, az ország erős vezetése, a fiatalok helyzetének javítása, a gazdaság fejlesztése vagy a bűnözés elleni harc vonatkozásában még tetemesebb a szocialistákhoz képest. A választók szerint az ellenzéki pártok közül – egy kérdés kivételével – a szocialisták végzik a legjobban a dolgukat, a bűnözés elleni harcban ugyanis a Jobbik megelőzi a szocialistákat. A Századvég szerint az utolsó nyári hónapban 3 százalékponttal 58 százalékra csökkent a részvételi hajlandóság, ami ennek ellenére továbbra is magasnak minősíthető. Az alapítvány 2010. augusztus 16. és 22. között végezte kérdőíves közvélemény-kutatását, amelynek során ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.