Ma Ferenc névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 3°C, tiszta égbolt

„Összakapcsoljuk a döntést és a felelősséget!”

„Szakítva az elmúlt évek gyakorlatával, a döntést és a felelősséget akarjuk összekapcsolni.” – tette közzé a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóosztálya – ” Az elmúlt években eddig nem volt a döntéseknek „eredete”. Például a vagyonpolitikában, a felelősség meghatározása szinte követhetetlen. Ennek a felszámolása lesz az új gyakorlat, amiben a felelősséget lehet azonosítani, nyomon követni. Ennek eszköze lesz a Vagyonpolitikai Államtitkárság. Az előző években maga a kormányzás helyett a lobbi érdekek kormányoztak, ezért szükséges új kormányzati rend.”

Ennek kialakítása feszültségeket szül, de a minisztériumnak érvényesítenie kell a tulajdonosi jogokat a kinevezéseknél. Ezért a maga döntéshozatali mechanizmust kell megreformálni.Az állami vagyon gyarapításánál is újra kell építeni az állami szerepvállalást, például az energetikai szektorban. Nemzeti érdekek védelme is önálló, stratégiai szerepeket kap a jövőben. Erőteljes lépéseket kezdtünk el bevezetni a korrupció ellen, a közbeszerzésekhez, pályázatokhoz is hozzá kell nyúlni, hogy az állami vagyon védhetőbbé váljon. Az esetek többségében a kis és középvállalkozások nem tudnak sikeresen szerepelni ezeken a kiírásokon. Tehát átfogó gazdaságvédelemre van szükség. Az állam modernizálása és a bürokrácia csökkentése alapfeladat. Amit várunk az intézkedésektől: más erkölcsi állapot, átláthatóbb rendszer, kiszámíthatóbb, tervezhetőbb élet. És nem csak a cégek, hanem az egyének számára is. Ki tudjuk szolgálni a vagyongazdálkodási célokat és igényeket, ezért együttműködésre vagyunk „ítélve”! Három hónap után a siker irányába fogunk fordulni az új kormányzati struktúra segítségével. A versenyt nem akarjuk letörni, de megfelelő pozícióba kell hozni a magyar tulajdonú vállalatokat. Ezáltal a munkahelyteremtés számai is elérhetőek lesznek, kiváltképp a családi vállalkozások kapcsán. Mindehhez erős állam szükséges, mert így másképp nem tudunk kilépni a függőségből nemzetközi szinten. Fel kell számolni a politikai klientúra építésnek lehetőségét is, de ez különösen konfliktussal terhelt terület, de ebből nem engedhetünk – szögezte le a miniszter. Kevesebb igazgatóság és felügyelőbizottsági terület szükséges.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.