Ma Ferenc névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 13°C, tiszta égbolt

Erős Antónia Alapítványa Székesfehérvárra érkezik

Ingyenes egészségügyi szűrések a Városház téren. – Az Egy csepp figyelem Alapítvány ECSET (Egy CSEpp Teszt) elnevezésű országos szűrőprogramjával 2010. szeptember 17-én, pénteken Székesfehérvárra érkezik. Az Erős Antónia által létrehozott szervezet minden érdeklődőnek ingyenes egészségügyi szűréseket biztosít a Városház téren.

Az Egy csepp figyelem Alapítvány közel fél éves programja alatt péntekről péntekre végiglátogatja az ország megyeszékhelyeit, és felhívja az emberek figyelmét a rendszeres egészségügyi szűrések fontosságára. Az országjáró rendezvény immáron tizennyolcadik állomása Székesfehérvár, ahol a szakemberek ingyenes egészségügyi tesztekkel állnak az érdeklődök rendelkezésére, és segítséget nyújtanak azoknak, akiknek mért értékei eltérnek a kívánatostól. Kiss Zsuzska programvezető elmondta a Fehérvári Híreknek, hogy Székesfehérvár központi terén öt sátor várja majd a látogatókat: a 77 Elektronika standján vércukorszintet, az Accutrend sátrában koleszterint, míg az Omronéban vérnyomást lehet méretni, valamint a testösszetétel monitor segítségével kideríthető a testben lévő izom és zsír aránya. Ugyanitt lehetőség nyílik a rendszeresen ellenőrzött testmozgás egyik legnépszerűbb eszközével, a lépésszámlálóval való ismerkedésre is. A La Roche Posay sátrában pedig melanoma vizsgálatra lehet jelentkezni. A helyszínen szakemberek egy számítógépes program segítségével összesítik a különböző mérések eredményeit, és rizikóelemzést végeznek. Figyelmeztetik az érdeklődőket azokra az esetleges veszélyekre, amelyek fenyegethetik őket, és tanácsokat adnak a megelőzéssel, helyes életmóddal kapcsolatban. Az Egy CSEpp Teszt eseményeire látogatók egyébként nem csak az egészségükért tesznek, hanem segíthetik városukat a „Legegészségesebb város” cím megszerzésében is. „- Az eredményhirdetés november 14-én, a jubileumi V. Egy csepp Világnapon lesz Budapesten, a SYMA Csarnokban. A díjat a látogatók aktivitása és mért eredményeik alapján ítéljük oda” – nyilatkozta Erős Antónia. Az Alapítvány munkatársai várják tehát az érdeklődőket szeptember 17-én, pénteken 11:00 és 16:00 óra között Székesfehérváron, a Városház téren!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.