Ma Ferenc névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 15°C, tiszta égbolt

Szándékosan és tudatosan szegte meg a jogszabályokat a Gyurcsány-kormány

Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint a Gyurcsány-kabinet azzal, hogy az utolsó kormányülésén, 2009. április 8-án kormányrendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította a sukorói kaszinóberuházást, szándékosan és tudatosan megszegte az erre vonatkozó jogszabályokat, és ezzel jogtalan előnyt biztosított a befektetők részére.

Budai Gyula szerdai budapesti sajtótájékoztatón ezt az említett kormányülésre szánt felkészítő iratra hivatkozva mondta. E dokumentumban – ismertette – az akkori Pénzügyminisztérium illetékese arra hívta fel a figyelmet, nincs jogalapja annak, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítsák a kaszinóprojektet, és azt javasolta a kabinet tanácskozására, napolják el az előterjesztés elfogadását. A kormány azonban döntött. A kormányülés időpontjában még nem volt megkötve a koncessziós szerződés a befektetővel, márpedig a jogszabály szerint egy beruházást addig nem lehet nemzetgazdaságilag kiemeltté nyilvánítani, amíg a jogi feltételek nem állnak fenn. A kaszinóberuházást érintően pedig az a jogi feltétel, hogy legyen aláírt koncessziós szerződés – részletezte a miniszterelnöki megbízott. Tájékoztatása szerint mindennek ellenére az akkori kabinet 2,6 milliárd forintot ítélt meg állami támogatásként a beruházónak – jogalap nélkül; ezt az összeget azonban végül nem fizették ki. A befektetők egyébként csaknem 50 milliárd forintos állami támogatást kértek – jegyezte meg. Hozzátette, úgy véli, az említett előkészítő irat nem kerülhette el sem Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, sem Veres János volt pénzügyminiszter, sem pedig a többi kormánytag figyelmét. „Mind Gyurcsány Ferencnek, mind Bajnai Gordonnak, mind pedig Veres Jánosnak tudnia kellett ezekről a tényekről, (…) és a felelősségük ebben a vonatkozásban nem kerülhető meg” – közölte a miniszterelnöki megbízott, aki szerint mindezzel a hivatali visszaélést egyértelműen meg lehet valósítani. Budai Gyula hivatkozott egy 2008 nyarán kelt levélre is – amely egy Veres János részére készült feljegyzés -; ez szerinte azt bizonyítja, hogy a volt pénzügyminiszternek mindenre rálátása volt a kaszinóberuházással kapcsolatban. Azzal összefüggésben, hogy Török Zsolt MSZP-szóvivő szerint „legalább ötvenmillió forintba kerül havonta a Papcsák-Budai-Varga trió működése”, Budai Gyula emlékeztetett, juttatás nélkül végzi megbízotti munkáját.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.