Ma Ferenc névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 15°C, tiszta égbolt

Együttműködést kötött a Katolikus Karitász és a Magyar Posta

A Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója, Schmitt Pál Péter, valamint a Katolikus Karitász Püspök-elnöke, Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök tegnap megállapodást ír alá Magyar Posta Zrt. vezérigazgatóságának székházában. A Magyar Posta az „Árvízkárosultakért” feláras bélyeg értékesítéséből 16 millió forint adományt gyűjtött össze, amelyet a Katolikus Egyház segélyszervezetének ad át az árvíz sújtotta területek újjáépítésre.

Bertáné Pintér Katalin, a Püspökség sajtóreferense elmondta honlapunknak, hgy a Magyar Posta feláras bélyegek forgalomba hozatalával hosszú évek óta támogat nemes célokat. Az „Árvízkárosultakért” feláras bélyeget 1997-ben bocsátotta forgalomba, hogy segítséget nyújtson a bajba jutottaknak. Az ország minden postáján megtalálható feláras bélyeggel a természeti katasztrófa sújtottjait támogatja. A Magyar Posta kezdeményezésére az értékesítéséből befolyt bevételből idén 16 millió forint gyűlt össze. Az állampolgárok az „Árvízkárosultakért” bélyeg megvásárlásával az idei észak-magyarországi árvíz okozta károk helyreállítását segítik. A befolyt összeget ugyanis a Magyar Posta a Katolikus Karitásznak utalja át. A segélyszervezet a rászorultság figyelembe vételével részt vesz az újjáépítés feladataiban az árvíz sújtotta területeken, az árvízkárosultak lakhatási feltételeinek biztosításában. Jelenleg öt faluban segítik a helyreállítás munkálatait. A Magyar Posta bélyegértékesítésből összegyűjtött adományát a Katolikus Karitász konkrét célokra használja fel. A Karitász önkéntes munkatársai Felsőzsolcán 62 ház felújításában vesznek részt, gyűjtéseket szerveznek a családok ingóságainak pótlására. Folyamatban van a hollókői óvoda renoválása is.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.