A Nosztalgia Nyugdíjas Klub és Östör Annamária, az Egészségügyi Bizottság elnöke szeretettel hív mindenkit október 2-án (szombaton), 10.00 órakor az Országalmához, ahonnan a résztvevők – hagyományteremtő szándékkal – közös sétát tesznek a városban, hogy felhívják a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre. A programon részt vesz dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő is.
„Szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának a belvárosi sétához, megmutatva az egészségmegőrzés iránti elkötelezettségüket. „ – nyilatkozta honlapunknak Östör Annamária, aki arra kér mindenkit, hogy vegyenek fel rózsaszín pólót, sapkát, vagy kabátot, hogy ezzel a színnel is kifejezzék összetartozásukat és összefogásukat a mellrák ellen. „A hölgyek mellett a férfiakat is várjuk, hiszen nekik is fontos édesanyjuk, feleségük, lányuk egészsége!” – mondta az Egészségügyi Bizottság elnöke. Székesfehérvár összefog a mellrák ellen – várjuk Önt is!