A mai evangélium látszatra két olyan témát érint, melynek nincs sok köze egymáshoz. Két erényről van szó: a hitről és az alázatról. Vajon miért olvastatja velünk ezt az egyház? Nem ok nélkül. A kettő ugyanis közös gyökérből fakad. A hit elfogadásához és gyakorlásához alázat kell. Az apostolok hamar ráébredtek arra, hogy Jézus állandóan olyan dolgokról beszél, melyeket ők nem látnak. De Jézus miatt elfogadták minden szavát. A hit lényegéhez tartozik, hogy valamit azért fogadok el, mert elismerem a tekintélyét. Bár nem látom, de miatta elhiszem.

„Tudom, kinek hiszek”, mondja Szent Pál A gőgös ember nem tudja ezt az utat végig járni, mert ő mindent jobban tud, és neki ne parancsoljon senki. A gőg nem tudja elviselni a tekintélyt. Ő nem akar szolga lenni, fejét mások előtt meghajtani. A mai evangélium éppen a kontraszt kedvéért egy olyan becsületes szolgáról beszél,.aki-re gazdája nyugodtan rábízhatja minden vagyonát, éppen ezért szereti őt. Ennek ellenére elvárja tőle, hogy amikor hazaérkezik „gyűrközzék neki”, Előbb neki főzzön, szolgálja ki az asztalnál, utána majd ehet ő is. És most következik a váratlan fordulat, ami szolga mivoltunkat még hangsúlyozottabbá akarja tenni: ezért ne várjon gazdájától külön köszönetet, hiszen nem tett mást, mint parancsot teljesített. Hát ez az, amit a gőgös mai ember már túlzásnak érez az Istennel szemben. Az „űbermensch” típusú „ki fújt fel téged cifra hólyag- ember megfordítva gondolja: vagy egyáltalában nem törődik urával (mai ateisták), vagy elvárná Istentől, hogy még a templomba járásától is hatódjék meg. A hithez, az őszinte istenszolgálathoz ez az alázatos magatartás kell. Amikor Isten akarata szerint élek, nem teszek többet, mint, ami kötelelességem. Amikor XVI.Lajos, a napkirály meghalt, Bossuet püspöök a temetéskor mondott beszédét azza kezdte, hogy pásztorbotjával ráütött az érckoporsóra, és ezt kiáltotta: „Egyedül az Isten nagy”