Ma Aurél névnap van.
2025. 10. 05., vasárnap
Székesfehérvár most: 9°C, borús égbolt

Balsai: Törvényes alapja lehet a Gyurcsány elleni nyomozásnak

A 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott szerint az általa eddig áttekintett tények, valamint a további várható bizonyítékok törvényes alapot szolgáltatnak majd bűnügyi nyomozás elrendeléséhez Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és több egykori rendőri vezető ellen. A rendőrség jogellenes akció keretében hajtott végre súlyos, a BTK-ba ütköző intézkedéseket 2006. október 23-án – kezdte beszámolóját Balsai István. A fideszes képviselő egy vetített képre mutatott, amelyen maszkos, azonosítószámot nem viselő rendőrök láthatók a Madách téren, amint szemmagasságban tartott puskáikat célra tartják.

Magyarázat nem szükséges, a kép egyértelműen bizonyítja a bűncselekményt. A rendőri erők vadászfegyverrel, élet kioltására alkalmas gumilövedékkel lőttek fegyvertelen emberekre – fogalmazott a miniszterelnöki megbízott, aki hozzátette, szeretné ha ez a fotó bejárná a médiát. A négy évvel ezelőtt történt rendőri túlkapások ügyében elrendelt nyomozások alkalmával sem a rendőrség, sem a katonai ügyészség nem tudta kideríteni kik, és milyen felhatalmazással tették, amit tettek – tette hozzá Balsai. Ennek utána fogunk járni, ugyanis a 2006-os cselekmények nem évültek el, az emberölési kísérlettel gyanúsítható személyeknek felelniük kell. A politikus példaként említette azt, hogy az elsőfokú eljárásokban előzetes letartóztatásba helyezett 147 ember ügyében másodfokon 144 esetben változtattak – enyhítettek – a döntésen. Balsai azt mondta: a bíróság ítélkezési gyakorlata ezekben az ügyekben kritikán alulinak minősíthető. A miniszterelnöki megbízott megjegyezte: Gergényi Péter korábbi budapesti rendőrfőkapitány önhatalmúlag nem vonhatta maga alá a Rendészeti Biztonsági Szolgálatot, mert erre nem volt felhatalmazása. Arról is beszélt, ha még a hiányzó, elsősorban nemzetbiztonsági dokumentumokat beszerzik, „a napnál világosabb lesz az, hogy Gyurcsány Ferenccel szemben is el kell rendelni a nyomozást, és meg kell állapítani a felelősségét”. Arra a kérdésre, hogy a volt kormányfőn kívül van-e olyan konkrét személy, akivel szemben nyomozás elrendelését tartanák kívánatosnak, Balsai István válaszában Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt, az ő közbiztonsági helyettesét, Lapid Lajost, Szabadfi Árpád akkori országos rendőrfőkapitány-helyettest, és Dobozi Józsefet, a Rebisz akkori parancsnokát említette. Balsai István köszönetét fejezte ki munkatársainak a vizsgálati anyag összeállításához nyújtott segítségükért. Külön említette Dr. Völgyesi Miklós nyugalmazott bíró nevét, aki a Civil Jogász Bizottság társelnöke.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.