Ma Aurél névnap van.
2025. 10. 05., vasárnap
Székesfehérvár most: 14°C, borús égbolt

A kincsesiek csapattársukért is játszottak

Ötödik szezonját kezdte meg a kosárlabda megye bajnokságban a Kincsesi Amatőrök csapata. Rosszabb előjelekkel nem is indulhatott volna a menetelés: a csapat egyik móri kiválósága, Diós Tibor a meccs előtti utolsó edzésen bokatörést szenvedett. A Kincsesi Amatőrök első ellenfele az Ősfehérvár csapata volt. A mérkőzés végig izgalmas, rendkívül szoros, fej-fej melletti csatát hozott. Mindkét csapatnak voltak jobb és gyengébb periódusai, kiemelkedő egyéni teljesítményei.

„Tibiiii!” – A kincsesiek szokásos meccs előtti csatakiáltása ezúttal csapattársunkért, s annak gyors felépülésért szólt. A kincseieknél Ács Attila tripláit lélektanilag nagyon fontos pillanatokban érte el, a mérkőzés vége előtt egy-két másodperccel pedig reménytelen távolságból eldobott három pontosa a hosszabbításra hozta vissza a kincsesieket, ahol aztán már érvényesült a rutin, és az Ősfehérvár győzelmet aratott. Szatzker Csaba szerint a Kincsesi Amatőrök végig szívósan, keményen küzdöttek, a vereség ellenére is biztató, hogy igazi csapatként tudott játszani, az új – Mórról érkezett – játékosok pedig soat tettek hozzá az eredményességhez. Kincsesi Amatőrök – Ősfehérvár 74:80(17:18) (19:17) (22:20) (15:18) Kincsesi Amatőrök: Bene Milán(2p), Nemcsek Attila(6p), Ungvárai Béla(29p), Ács Attila(20p), Pribusz Norbert(17p), Szatzker Csaba(4p), Németh Zsolt(6p)

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.