Ma Aurél névnap van.
2025. 10. 05., vasárnap
Székesfehérvár most: 11°C, borús égbolt

Pénteken újraindul a vonatközlekedés

Megteremtődtek a biztonságos közlekedés feltételei Kolontár-Devecser térségben, ezért a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely vasútvonalon november 5-én, 0 óra 00 perctől ismét a megszokott menetrend szerint közlekedhetnek a vonatok. Október 4-én az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának gátszakadása miatt a vasúti pálya olyan súlyosan megrongálódott, hogy az utasoknak Ajka és Somlóvásárhely között vonatpótló autóbuszokra kellett átszállni.

Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elrendelte a vasúti forgalom előkészítését, miután a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság garanciát adott arra vonatkozóan, hogy a bevezetett biztonsági intézkedések és az elvégzett védelmi munkák biztosítják a vasúti közlekedés biztonságát. November 5-től a személyszállító vonatok ismét a közforgalmú menetrend szerint közlekednek, és valamennyi, a menetrendben feltüntetett állomáson és megállóhelyen, így Kolontáron is megállnak. A helyreállított vonalszakaszon ugyan még sebességkorlátozás lesz érvényben, és emiatt néhány perces késések is előfordulhatnak, de az utasoknak már nem kell átszállniuk vonatpótló autóbuszokra. Az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának október 4-i gátszakadása miatt egy hónapon keresztül szünetelt a vonatközlekedés. Október 20-ig befejeződtek ugyan a súlyosan megrongálódott vasúti pálya helyreállítási munkálatai, de a teljes körű biztonság garantálásáig, vagyis a vasútvonalat védő gát megépítéséig a MÁV nem indította újra a vonatközlekedést. Az intézkedéssel a MÁV Csoport az utasok és a vasúti személyzet biztonságát tekintette elsődlegesnek. Háttér: Október 4-én a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely vasútvonalon Ajka és Devecser között az ajkai timföldgyár zagytározójának gátszakadása miatt a vörösiszap teljesen elmosta a vasúti pályát, amely olyan súlyosan megrongálódott, hogy a vasúti közlekedés leállt. A másfél méter magasan áradó iszap 1500 méteres szakaszon tette tönkre a vasúti pályát, de teljesen megrongálódtak a biztosítóberendezések és a felsővezeték-tartó oszlopok is. A közlekedés helyreállítását nehezítette a levegő portelítettsége, ezért az utasok védelme érdekében október 12-től november 5-ig, az újraindításig Somlóvásárhely és Ajka között buszok közlekednek a vonatok helyett. A megnövekedett menetidő és az átszállások miatt változott a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely vasútvonal és néhány csatlakozó vonal menetrendje is. A súlyos ipari katasztrófa óta a MÁV a Katasztrófavédelem szakembereivel folyamatosan együttműködve dolgozott a megsérült pálya helyreállításán annak érdekében, hogy az érintett szakaszon megindulhasson a személy- és teherszállítás. A sérült pálya vörösiszappal szennyezett részét nagynyomású mosással a vágányon járó gépekről (úgynevezett UNIMOG-ról) tisztították meg, a sínszálakon és a betonaljakon pedig ecettel, illetve gipsszel semlegesítették a szennyeződést. A szakemberek a zúzott kövek bontását nagyteljesítményű gépekkel kezdték meg, de több helyen csak kézi erővel lehetett a szennyeződést eltávolítani a sínekről. A katasztrófa során a MÁV Csoportnak közel 500 millió forint kára keletkezett.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.