Ma Aurél névnap van.
2025. 10. 05., vasárnap
Székesfehérvár most: 11°C, borús égbolt

Énekes Lajos: „A részletekre összpontosítunk”

Pénteken ismét hazai pályán szerepel a Sapa Fehérvár AV19. Az ellenfél a Grazz 99ers együttese lesz, amely hullámzóan kezdte a szezont. Csapatunknak égetően szüksége van a két pontra, amely önbizalmat adhat a további feladatokra is. – Némileg csalódást okozott a Sapa Fehérvár AV19 vasárnapi veresége a Villach ellen, hiszen remekül kezdődött a mérkőzés. „A VSV ellen megint olyan meccset játszottunk, amelyen nem tudtunk 60 percen át jó teljesítményt nyújtani. Pedig az első harmadunk talán a legjobb volt az egész idényben.”

„Kitűnő húsz perc volt, még annak dacára is, hogy a gólhelyzeteinket nem értékesítettük kellő hatékonysággal. Aztán az ellenfél felvette a ritmust, és olyan játékot mutattak, amelyet mi is szeretnénk. A VSV megérdemelten áll a tabella második helyén. A kapusunkkal maximálisan elégedettek lehetünk és képesnek kell lennünk arra, hogy tanuljunk ebből az összecsapásból. Éppen ezért alaposan ki is elemztük. Jóllehet ez nem az a találkozó volt, amelyen mindenképpen a győzelem volt az elvárás, mégis kicsit csalódottak vagyunk” – foglalta össze a tanulságokat Énekes Lajos, aki vasárnap még magára vállalta a csapat meccs közbeni vezénylését Kevin Priemau jelenlétében. „Remek kezdés után azt hiszem, elfáradtunk a magunk diktálta tempóban. Öt mérkőzést játszottunk zsinórban, ebből háromra utaztunk, hajnali négyre értünk haza szombaton – talán ez volt az, ami miatt elveszítettük a fókuszt. Ha nemcsak az eredményt nézzük – ami tényleg nem néz ki jól, 1-4 – akkor azért önmagunkhoz képest lehetett látni a fejlődést. Nem adtunk nagy előnyt az ellenfélnek az elején, hogy aztán onnan kelljen felzárkózni. Elemeztük a dolgokat, jó úton haladunk – még nem késő változtatni a hibákon, és úgy látom, a csapat abszolút vevő a mester által említett részletekre.” – emlékezett vissza Tokaji Viktor, csapatkapitány. Énekes Lajos hozzátette, hogy az új vezetőedző érkeztével még nem sok minden változott a Villach ellen, ám azóta kemény munka kezdődött, különös figyelemmel a részletekre. „Amióta Kevin Primeau átvette a csapatot, elkezdtünk aprólékosan összpontosítani minden játékelemre. Mindenképpen fejlődnünk kell az emberelőnyös és -hátrányos játékban, mert a legtöbb esetben ezek döntőnek bizonyulnak” – húzta alá a szakember. Pénteken lehetőség nyílik a hazai mérlegünk javítására, amikor is a Moser Medical Graz 99ers érkezik a Koronávárosba. „A Graz sem azon a szinten játszik, ahol szeretne, így ők is ki akarnak majd tenni magukért. Nehéz találkozóra van kilátás. A játékosaink a szokásosnál is elszántabbak, hiszen bizonyítani szeretnének az új edzőjüknek. Négy sorral indulunk csatába, mert sorban jönnek majd a kemény meccsek” – árulta el Énekes Lajos. Habár Kevin Primeau immáron a felelős a csapat összeállításáért, nem várható különösebb változás. A közelmúltban eltiltáson és sérülésen átesett Mihály Árpád teljesen felépült, így még nagyobb részt vállalhat a feladatokból. Egyetlen sérültünk Benk András. A kezdőkapusról pénteken születik döntés. Lassan megszokottá válik, hogy magyar vonalbíró közreműködik a mérkőzésen: ezúttal Bedő Péterre vár a feladat, hogy Igor Dremeljjel és Ales Lesniakkal levezessék a 60 percet. Sapa Fehérvár AV19 – Moser Medical Graz 99ers Székesfehérvár, 2010. november 5. 19:15 Vezeti: Dremelj, Bedő, Lesniak.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.