Ma Aurél névnap van.
2025. 10. 05., vasárnap
Székesfehérvár most: 10°C, borús égbolt

Schmitt: Úgy illeszkedjünk egymáshoz, mint a fogaskerekek

„Egyetértek azzal a nézettel, hogy a V4 hasznos mechanizmus a közös párbeszédre, a kölcsönös megismerésre és olyan konkrét együttműködési projektek keresésére, amelyek túllépik a határokat” – jelentette ki Václav Klaus cseh köztársasági elnök szombaton délután Karlovy Varyban a visegrádi országok államfőinek kétnapos találkozója utáni sajtóértekezleten.

Egyetértek azzal a nézettel, hogy a V4 hasznos mechanizmus a közös párbeszédre, a kölcsönös megismerésre és olyan konkrét együttműködési projektek keresésére, amelyek túllépik a határokat – jelentette ki Václav Klaus cseh köztársasági elnök szombaton délután Karlovy Varyban a visegrádi országok államfőinek kétnapos találkozója utáni sajtóértekezleten. A visegrádi csoport az Európai Uniónak, de a világpolitikának is fontos tényezőjévé változott – vélekedett a magyar elnök. Schmitt Pál elmondta: tájékoztatta partnereit a magyar EU-elnökség prioritásairól. A magyar és a lengyel elnökségre célozva leszögezte: 2011 Közép-Európa éve lesz. Szükség van az együttműködésre, arra, hogy úgy illeszkedjünk egymáshoz, mint a fogaskerekek. Az együttműködés konkrét területei közül a magyar államfő egyebek között az energiabiztonságot és az energiaellátás diverzifikációját említette. Meggyőződésem, hogy minden európai fejlesztésből nekünk (V4) közösen kell kivenni a részünket” – mutatott rá Schmitt. A magyar elnök elmondta, hogy Václav Klaus csehországi látogatásra hívta meg. A találkozón kerestük a lehetséges közös álláspontokat” – fogalmazott a magyar és a lengyel EU-elnökséggel kapcsolatban Klaus. Az EU-elnökség egy óriási lehetőség, amelyet ki kell használnunk, s a siker érdekében együtt kell működnünk – húzta alá Bronislaw Komorowski lengyel elnök. Ivan Gasparovic szlovák államfő szerint a V4 fennállásának két évtizede megmutatta, hogy az eredeti célok – az EU-, illetve a NATO-csatlakozás – teljesítése után is van értelme a közép-európai regionális együttműködésnek. Úgy vélekedett: a jövőben kiemelten kellene foglalkozni a roma-kérdéssel, amely elsősorban Szlovákiában, Magyarországon és Csehországban „nagyon komoly”. Ez olyan probléma, amelyet külön-külön nem tudunk megoldani. Közösen sikeresebbek lehetünk – szögezte le Gasparovic. A roma problémát érzékeljük, azt az igényt, hogy ezt a kérdés európai szintre helyezzük, Prága érti – mondta Klaus. Rámutatott: az európai integráció minden lépésének ára van. A roma kérdés európaivá válása „a schengeni határnyitás következménye” – húzta alá a cseh államfő. Schmitt Pál elmondta: Magyarországon a roma-kérdés kezelését nagyon komolyan veszik, kormányszinten – államtitkár – foglalkoznak vele, s az egyik magyar EU-parlamenti képviselő is roma nemzetiségű. A kétnapos találkozón európai uniós témák is napirendre kerültek. Csehországnak a legkevésbé érdeke, hogy újra megnyissák a Lisszaboni Szerződést – jelentette ki Václav Klaus. Emlékeztetett, hogy Csehország utolsóként ratifikálta a dokumentumot. Számunkra ez a maximum, amit még el tudunk fogadni – húzta alá a cseh államfő. A probléma nagyon bonyolult. Pillanatnyilag nehéz eldönteni, hogy mi lenne a jobb: a Lisszaboni Szerződés megnyitása, vagy egy különálló megállapodás megkötése – fejtette ki Gasparovic. — Az államfő és neje koszorút helyezett el Arany emléktáblájánál Kétnapos Karlovy Vary-i látogatása végén Schmitt Pál és felesége, Schmittné Makray Katalin megkoszorúzta Arany János felújított emléktábláját. A magyar költőóriás a 19. század második felében több ízben is az egykori Karlsbad fürdővárosban kezeltette magát. Egykori szálláshelyét emléktáblával jelölték meg. Schmitt Pál a koszorúzást jelképesnek nevezte. Amerre járok a világban, igyekszem találkozni a helyi magyarokkal. Miután erre most nem volt lehetőség, legalább megkoszorúztam Arany János emléktábláját, aki gyógyulást keresett Karlovy Varyban. Ezzel a magyar kultúra előtt is tisztelgek – mondta a köztársasági elnök.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.