Ha kezembe veszek egy magot, akár a legkisebbet, irigykedni is tudnék, ha az irigység nem lenne a főbűnök egyike. A mai evangéliumban Jézus épp a magvakban rejlő csodáról beszél. Lenyügöző az élet rejtett energiája, hatalma, vagyont érő gazdagsága a legjelentéktelenebb magban is, mert korlátlanul tudja szaporítani önmagát. Minden tudományunk ellenére e bravúrra ma sem vagyunk képesek. Pedig erre vágynak a kapitalista tőkések: önmagától szaporodjon a vagyon. Erre vágyik minden beruházó és spekuláns!

Csakhogy a dolog mégsem ennyire egyszerű. Jézus tudja legjobban, hogy az Atya alkotő erejét hordozza minden termékeny mag, mégis nem erről beszél, hanem a magvető mérhetetlen felelősségéről. Tudniillik, nem a magban van a probléma, hanem abban, hogy a magvető milyen talajba szórja az Istentől rábízott magot! Autópálya betonjára? Kövek közé? Gaz közé? Tövises bozótba? Szikes talajba? Vagy az Isten ajándékához méltón, jól megművelt termő talajba? Hiszen nem kétséges, hogy a magvakat nem mi teremtettük,- azokat csak ránk bízta a Gazdánk. Az élet minden területén nekünk kell gondoskodni róluk. A mai evangélium egészen új perspektívába állítja életemet. Félre a megszokottság mindent szürkévé festő közönyével! Semmi sem az enyém, mindent és mindenkit ajándékba adott az Atya. A rámbízottakért én vagyok a felelős, szűk családi körben éppúgy, mint az élet bármely területén. Ismernem kell a magvetés minden titkát, hogy a rám bízott mag meghozhassa azt a termést, amit a Gazda elvár tőle.