Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Talentumokkal, értékes kincsekkel indít útnak mindannyiunkat a teremtő Isten. A görög szentatyák logos spermaticos-nak nevezték. Életerős szellemi csírák ezek, melyeket szülőknek, nevelőknek, házastársaknak, lelkivezetőknek ismerniük és ápolniuk kell. A talentumok egyikét adakozásnak nevezzük. Ha az önzést, kapzsiságot, zsugoriságot nem engedjük érvényesülni magunkban, akkor a segíteni akarás, adakozás erénye futórózsaként virágzik ki lelkünkben, és megtapasztaljuk az „adni jó” örömét.

A mai evangélium épp erről szól: a hangoskodó jómódúak mellett Jézus, a mindent meglátó, észreveszi azt a szerény, csendes özvegyet, akinek mindössze két fillérje volt, és attól is meg tudott válni, mert teljesen rábízta magát a gondviselő Istenre. ”Mindent odaadott, amije csak volt”,—mondja Jézus a tanítványoknak. Az evangélium mértékegysége épp az ellenkezője az eviláginak. Jézus szemében ez a mindenét odaadó, koldusszegény adta a legtöbbet, míg a dénárokat perselybe dobók adták a legkevesebbet. Az evangéliumban az a nagy, ami a világban semminek sem számít. Ha ma semmi más nem igazolná Jézus Krisztust, mint ez a két fillérét perselybe dobó asszony, akkor is rá kellene döbbennünk, hogy korunk tragédiája épp az evangéliumi mérték elvetésében van. Úgy ahogy azt Mécs László lőre látta:”Ha a mérték tönkre ment, senki, semmi meg nem ment”.