„Tök jó nap” elnevezéssel hirdet családi programot a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. Az egész napos eseményen a Szent Márton napi szokásoknak megfelelően az őszi termésekből lehet majd tárgyakat készíteni. A rendezvénynek a Fehérvári Kézművesek Egyesületének háza (Székesfehérvár Rác utca 27.) ad otthont, november 9-én, szombaton 10-től 16 óráig. A „Tök jó nap” nevű rendezvény belépődíja 500 Ft lesz.
Szent Márton napjának közeledtével egész napos családi programot rendez szombaton délelőtt 10 órától a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. A Szent Márton napi szokások szerint az érdeklődők az őszi termésekből (kukoricából, tökből) készíthetnek tárgyakat. A programok délelőtt 10 órakor veszik kezdetüket, méghozzá kézműves foglalkozásokkal kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A kilátogatók kislibát készíthetnek többféle technikával, tökházikót csinálhatnak Manócskának és Mazsolának. Ezen kívül a termésekből állatokat alkothatnak, valamint a kukoricamorzsolást fortélyait is kipróbálhatják.
Ezt követően az éhes alkotókat 12 órától délután 2 óráig a Rác utcai Skanzen Étterem várja a Márton naphoz kapcsolódó ételekkel. Az ebéd után délután 2 órától Cs.Angyal Zsuzsa fazekas és mézesbábos népi iparművész előadását csodálhatják meg az érdeklődők „Fények és árnyak” címmel. Az előadás után mécseseket készítenek, majd felvonulás következik az elkészített mécsesekkel a Rác utcában. Az esemény belépődíja 500 Ft lesz, a szervezők minden érdeklődőt sok szeretettel várnak.