Ma Erzsébet névnap van.
2026. 05. 18., hétfő
Székesfehérvár most: 14°C, tiszta égbolt

EGÉSZSÉGVÉDELMI HÓNAPOT ZÁRT A SZÉNA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

A Széna Téri Általános Iskolában rendhagyó tanítási órákkal fejeződött be az „Egészséges természettel, az egészséges emberért!” elnevezésű egészségvédelmi hónap, amely 2013. november 5. és december 7. között zajlott. A projektzárón részt vett Deák Lajosné, a terület önkormányzati képviselője is.

A proramsorozat jegyében novemberben az iskola fűszernövényei, tujái megújultak. Az elmúlt hónapban az érdeklődő családok hétvégi természetjáráson vettek részt. Szülők és nevelők közös elsősegély tanfolyamot végeztek el. A nagy sikerű „Mocorgó est” keretében zumba és aerobic edzésen mozogtak a sportot kedvelő szülők. December elejére, pedig kihelyezésre kerültek az eleséggel feltöltött madáretetők.

Szombaton, a projekt zárásaként, tizenkét védőnő segítségével, az iskola valamennyi tanulója elsősegélynyújtási ismereteket sajátított el. Az osztályfőnökök olyan mentálhigiénés órákkal készültek, amelyeknek középpontjában a lelki egészség és annak védelme állt. Természetesen ezen a napon nem maradhatott el a szokásos iskolakör futás, és egy kis tornatermi mozgásban is volt részük a diákoknak. Az első osztályosok a délelőtt folyamán elültettek és egyben örökbefogadtak egy fát, amelyet a nyolc általános iskolai évük alatt felelősen gondoznak majd. A program zárásaként a felsősök vetélkedőn vettek részt a délelőtt elsajátított ismeretek alapján.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.