Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 20°C, borús égbolt

MEGALAKULT AZ ÁRPÁD-HÁZ PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁT KOORDINÁLÓ TESTÜLET

Megalakult az Árpád-ház program megvalósítását koordináló testület, amelynek egyik legfontosabb feladata a székesfehérvári királyi koronázó és temetkezési templom romterületéhez kapcsolódó látogatóközpont megvalósítása. Az Árpád-ház program tudományos kutatási és fejlesztési alprogramokból áll, amelyek korszerű módon tárják fel, rendszerezik és összegzik a megadott témaköröket.

Az irányító testület tagja Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere; Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár; Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter; Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia elnöke; Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke; Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke és Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.
A kormány 2013. november 15-én határozott a székesfehérvári nemzeti emlékhelyhez kötődő látogatóközpont megvalósításáról, az ezzel kapcsolatos hosszú távú koncepció kidolgozása érdekében pedig testület felállítását rendelte el. A döntés célja, hogy Magyarország 2022-ben az Árpád-ház európai rangjához méltó módon ünnepelhesse meg az Aranybulla kiadásának 800., majd 2038. augusztus 15-én Szent István halálának 1000. évfordulóját.
Az Árpád-ház program tudományos kutatási és fejlesztési alprogramokból áll, amelyek korszerű módon tárják fel, rendszerezik és összegzik a megadott témaköröket, előkészítik a fejlesztési projekteket és a Kárpát-medencei ünnepi felkészülést.
A tudományos alprogramok eredményeként ki lehet majd jelölni a Kárpát-medence emblematikus bemutatási helyszíneit is. A fejlesztési alprogramok örökségvédelmi helyreállítási, bemutatási és ismeretterjesztési projektekből állnak, ezek első eleme lehet a város által régóta tervezett látogatóközpont megvalósítása.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.