Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 22°C, borús égbolt

REKORDNEVEZÉS ÉRKEZETT AZ IDEI ORKA KUPÁRA

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Már hagyományosnak nevezhető, és szerencsére egyre bővülő az Orka nemzetközi seregszemléje. A fehérvári szinkronúszó verseny történetében még soha nem érkezett annyi nevezés, mint az idén, a március 22-23-án sorra kerülő Orka Kupára a hazai klubok mellett 10 országból érkeznek versenyzők.

Egyre markánsabb helyet követel magának a nemzetközi szinkronúszó versenynaptárban az Orka Kupa, ez az idei verseny előtt már a befutó nevezések számából is lemérhető. A hazai klubok közül 21 jelezte indulási szándékát, míg külföldről 10 ország 12 egyesületét várják Fehérvárra.
„Ennyi országból még soha nem neveztek a versenyünkre, abszolút rekordot döntöttünk! Finnországból két klub is jön hozzánk, a tavaly szépen szereplő izraeli egyesület után most egy másik klubot láthatunk vendégül az országból. A szinkronúszásban roppant erős oroszok is itt lesznek, első alkalommal láthatjuk őket vendégül, Moszkvából érkezik egy páros, illetve egy szóló versenyző” – tudtuk meg Molnár Andreától, az Orka SE vezetőedzőjétől. A március 22-23-án sorra kerülő Orka Kupán a házigazda fehérvári klubot várhatóan legalább 60 versenyző képviseli majd.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.