Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE A Fehérvár Rugby Club idén is megrendezte a Köfém Pályán a hagyományos Március 15. utánpótlás Kupáját. A kétnapos eseményre 12 városból 31 csapat 500 versenyzője érkezett, hogy összemérhessék tudásukat. A versenyen a női rögbi válogatott is szerepelt, amelynek remek felkészülést jelentetett az 1986 óta minden évben megrendezett Március 15. Kupa a júniusi vilniusi Európa-bajnokságra.
Immáron több mint huszonöt éve, 1986 óta a Fehérvár Rugby Club minden évben megrendezi a Március 15. utánpótlás rögbi Kupát. Az elmúlt évben még a nagy hóvihar sem jelenthetett akadályt a rögbi szerelmeseinek, hogy pályára lépjenek. Az idei esztendő kegyes volt a játékosokhoz, hiszen az eső által puhára áztatott talaj, valamint a kellemes tavaszi idő kiváló feltételeket biztosított a tojáslabda-kergetőknek. Az idei viadalt ráadásul kétnaposra kellett szerveznie a Fehérvár Rugby Club-nak, hiszen 12 városból 31 csapat 500 versenyzője érkezett – ez 140 kimosandó fehérvári mezt jelentett. A mostani Március 15. Kupa szombati napján előbb a hölgyeké volt a főszerep.
A slágermérkőzésnek a felnőtt és az U18-as válogatott összecsapása számított. A torna a játéklehetőségen kívül a júniusi vilniusi Európa-bajnokságra való felkészülést is jól szolgálta. Vasárnap pedig az utánpótlás csapatok léphettek pályára több korosztályban az U8-as korcsoporttól egészen az U19 juniorig. A torna legnagyobb meglepetését a Fehérvár Rugby Club U16-os lánycsapatának első helyezése jelentette, amely a legfiatalabb együtteseként diadalmaskodott.
EREDMÉNYEK:U 8 korosztály szalagos rögbi: I. Táncsics Mihály Általános Iskola II. István Király Általános Iskola U 10 korosztály szalagos rögbi: I. István Király Általános Iskola II. Táncsics Mihály Általános Iskola U 10 korosztály: I. István Király Általános Iskola II. Fogócska SE Budapest III. Esztergomi Vitézek U 12 korosztály: I. Esztergomi Vitézek II. Battai Buldogok Százhalombatta III. Fogócska SE Budapest IV. Fehérvár Rugby Club U 14. Korosztály: I. Fogócska SE Budapest II. Fehérvár Rugby Club III. Dorog IV. TÁT V. Battai Buldogok VI. Velencei Vikingek U 16. lány: I. Fehérvár Rugby Club II. Fogócska SE Budapest III. Esztergomi Vitézek U 16. kadet: I. Esztergomi Vitézek II. Fejér Megyei Rögbi Akadémia Székesfehérvár III. Battai Buldogok U 19. Junior: I. Fehérvár Rugby Club II. Battai Buldogok III. Velencei Vikingek