Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 14°C, erős felhőzet

Közlekedési verseny diákoknak

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE A „XI. Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” házigazdája volt az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium.

Az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a fiatalok helyes közlekedésre nevelésére céljából vetélkedőt hirdetett a középfokú oktatási intézmények részére.
A rendezvényt Vörös Ferenc r. ezredes rendőrfőkapitány-helyettes, a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság elnöke nyitotta meg. Az ezredes úr hangsúlyozta, hogy a hasonló rendezvények eredményeként egy felelősebben közlekedő generáció kerülhet ki a forgalomba, egyben köszönetét fejezte ki a felkészítésen résztvevő intézményeknek. 33 versenyzők kerékpár, segéd-motorkerékpár és személygépkocsi kategóriában mérhették össze tudását – a hagyományok szerint – KRESZ és egészségügyi tesztlap kitöltésével, valamint gyakorlati ügyességi feladatokban.
A verseny zárásaként ünnepélyes eredményhirdetésre került sor, melynek során a Balesetmegelőzési Bizottság értékes díjakban részesítette a legjobbakat, kerékpár kategóriában Molnár Gábort a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanulóját, segédmotor-kerékpár kategóriában Paska Lászlót a Vasvári Pál Gimnázium tanulóját és a személygépkocsi kategóriában Zsednai Csabát a Teleki Blanka Gimnázium tanulóját.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.