Hatalmas csatát, jó versenyt hozott a sportág vérkeringésébe hét év szünet után visszatérő Székesfehérvár Rallye. Az országos bajnokság idei második futamán, melyet az első nap murván, a másodikat aszfalton abszolvált a mezőny, a huszáros hajrát bemutató, 2009-es abszolút magyar bajnok, Herczig Norbert győzött, a sokáig vezető Krózser Menyhért előtt, a harmadik helyen a címvédő Kazár Miklós végzett.
Az első, murvás nap után nagyon közel volt egymáshoz az élen álló Krózser Menyhért, valamint az őt üldöző Herczig Norbert, kettejüket alig több, mint 7 másodperc választotta el egymástól.
Őket követte Kazár, Turán, Botka és Ollé hat szakasz után. A vasárnapi első, aszfaltos gyorsaságin aztán rögvest tovább faragott hátrányából a végig koncentráltan, gyorsan, de óvatosan versenyző Herczig Norbert, de az igazi áttörést a 10. szakasz hozta meg. Ekkor Krózserék már váltó gondokkal is küszködtek, de a Mitsubishit kormányzó pilóta a célban elmondta, az időeredmények alapján sem nyertek volna, Herczig pedig három gyorssal a vége előtt átvette a vezetést. Innentől kezdve Herczigék a biztos vezetés tudatában visszavettek a tempóból, jól tették, mert bár Botka Dávid behúzta az utolsó két szakaszt, a Skoda párosa gyűjtötte be a Székesfehérvár Rallye megnyerésért járó bajnoki pontokat.
A végeredmény nagyon szoros lett, hiszen az ötödik helyen záró, új, 2014-es Peugeot 208-cal induló Turán Frigyes is egy percen belül ért célba az elsőhöz képest. A Székesfehérvár Rallye végeredménye: 1. Herczig Norbert, Igor Bacigal 2. Krózser Menyhért, Papp György 3. Kazár Miklós, Szőke Tamás 4. Botka Dávid, Mihalik Péter 5. Turán Frigyes, Zsíros Gábor 6. Ollé Sándor, Tóth Zsolt.