Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 15°C, erős felhőzet

Sajtótájékoztató az iskola előtt


Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a polgárőrség segítségével demonstratív jelenléttel biztosítja az iskolába járó gyermekek biztonságát.

A 2014. évi iskolakezdéssel kapcsolatos rendőri tevékenységről tartott sajtótájékoztatót a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Székesfehérváron és Dunaújvárosban 2014. szeptember 1-jén 7 óra 45 perckor. Székesfehérváron, a Táncsics Mihály Általános Iskola előtt Vörös Ferenc rendőr ezredes, a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének helyettese elmondta, hogy a rendőrség ebben az évben is kiemelt figyelmet fordít a gyermekek védelmére és a balesetek megelőzésére. Továbbra is folyamatosak a rendőrség bűn- és baleset-megelőzési programjai: Az iskola rendőre program, a Sulimoped program, a D.A.D. A. program, az Ellen-szer program és a tavaly indult iskolai bűnmegelőzési tanácsadói hálózat. Illés Mihály rendőr alezredes, a Fejér Megyei Balesetvédelmi Bizottság titkára kifejtette, hogy a megyében az iskolák mellett naponta 102 helyen összesen 166 rendőr, polgárőr, közterület-felügyelő és városőr felügyeli a közrendet és a közlekedést. A tanévkezdési kampánnyal a rendőrség célja, hogy a tanítás kezdetekor, valamint a tanítás befejezésekor segítse a gyermekek iskola melletti közlekedését és az úttesten történő biztonságos áthaladását, az egyenruhások jelenlétével felhívja az autóvezetők figyelmét a fokozott óvatosságra valamint megelőzze és megakadályozza a gyermekek sérelmére irányuló jogsértő cselekményeket.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.