Hamarosan megnyílik a Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt EXIM közép-dunántúli képviselete Székesfehérváron. A Magyar Kormány exportösztönző stratégiájával összhangban a cél, hogy az állami pénzintézet hatékony finanszírozási és biztosítási konstrukciókat szolgáltasson a magyar exportőrök számára, ezáltal támogassa külpiacra lépésüket, exporttevékenységüket, így segítve elő a munkahelyek megőrzését, valamint a foglalkoztatás növekedését.
Magyarország külgazdasági stratégiájában kiemelt helyet foglal el a magyar export támogatása, valamint az új exportpiacok felkutatása, annak érdekében, hogy a versenyképes magyar árukat és szolgáltatásokat kínáló kkv-k tovább növeljék külpiaci jelenlétüket. Az EXIM célja, hogy stratégiai partnerségben a hazai hitelintézetekkel a kedvezményes forrásokat minél szélesebb körben juttassa el a vállalkozások számára. Az exportfinanszírozási konstrukciók ismertségének növelése és hatékony rendelkezésre bocsátása érdekében az EXIM Budapesten kívül több nagyvárosban nyit kirendeltséget a közeljövőben. Így a vállalkozók a működési helyükhöz közelebb és hamarabb kaphatnak információt az EXIM nyújtotta exportfinanszírozási lehetőségekről. Kiemelt cél, hogy a hitelintézetekkel és az exportáló kkv-kal tovább erősödjön a szakmai együttműködés regionális szinten egyaránt.
Puskás András, az EXIM vezérigazgató-helyettese kiemelte: „Az EXIM kedvezményes finanszírozást, rugalmas és kiszámítható forrást közvetít a hazai exportőröknek, elsősorban a kkv szektornak. Az idei év során összesen kilenc nagyvárosban nyitunk képviseletet, amelynek köszönhetően még több exportképes magyar vállalkozást tudunk elérni és támogatni.”
Az eseményen beszédet mondott dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere: „Büszke vagyok arra, hogy az EXIM Székesfehérváron nyitja meg közép-dunántúli regionális képviseletét. Városunk Magyarország egyik legfontosabb gazdasági központja, ahol sok kisebb és nagyobb, hazai és nemzetközi vállalat együttes teljesítménye a fejlődés garanciája. Számos cég kilépett már a külpiacra is, az ő fejlődésük egyik garanciája lehet az a kormányzati támogatás, amely többek között a keleti nyitás politikájában és az EXIM által nyújtott finanszírozási lehetőségekkel a rendelkezésükre áll.”
A székesfehérvári iroda megnyitására novemberben kerül sor, ezzel együtt az ősz folyamán összesen kilenc helyszínen, Győrben, Nagykanizsán, Miskolcon, Debrecenben, Kecskeméten, Pécsett, Szegeden, és Veszprémben nyílnak meg az EXIM képviseleti irodák