Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 22°C, tiszta égbolt

Alba: győztes hazai évzárás


Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Remek második negyedbeli teljesítményének köszönhetően 81-67 -re nyert a férfi kosárlabda NB I felsőházában a TLI-Alba Fehérvár a Nyíregyháza ellen, így győzelemmel búcsúzott közönségétől erre az esztendőre, ugyanis már „csak” egy szombathelyi rangadó vár rá idén (december 18 csütörtök, 18.30) az év végi pihenő előtt. A legeredményesebb hazai játékos ezúttal a 22 pontig jutó Melvin volt, de nem sokkal maradt el tőle Kromah (19) sem. Mellettük még Csorvási, Juhos és Wood is sokat tettek a közösbe 10-10 pontjukkal.

Légiósai húzták az elején a szabolcsiak szekerét, nem is rosszul, hiszen többször vezettek, meg is nyerték 3 egységgel a játékrészt. Hatalmasat javult a folytatásban az Alba, a második negyedben egy 33-7 -es rohanással átgázolt ellenfelén, s gyakorlatilag megnyerte a mérkőzést. Nem is erőltette meg magát a meccs második felében, aminek nem örült az új vezetőedző, Székely Norbert, aki a meccs után úgy nyilatkozott, hogy egy összecsapás 40 percig tart, végig koncentrálni kell, nem elég 10 percig jól játszani. Azt várja játékosaitól, hogy ezt értsék meg és úgy is kosarazzanak…Győzelmével ismét pozitív az Alba mutatója, 11 meccsből 6 győzelem, 5 vereség, 6. hely a tabellán. Az élen álló KTE, Sopron, ASE trió nagyon messze van, a 4. hely fogható így az alapszakasz végére reálisan, ennél előrébb csak hatalmas formajavulással és a riválisok nagy visszaesésével végezhet a gárda az első etapban. Mi tagadás, ennél talán rémálmaikban is jobbra számítottak a szurkolók és a vezetők is. Egy éremre hajtó, jó erőkből álló társaságtól ennél sokkal több kell, elsősorban koncentrációban, ahogy arra a tréner is rámutatott.A szép évzáró azért még összejöhet, ehhez viszont a Falco otthonában kellene rangadót nyerni csütörtökön este. Ott ahol egy csúcson lévő Alba is mindig megszenvedett. Lehet, hogy éppen most nem fog?

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.