Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 22., péntek
Székesfehérvár most: 17°C, tiszta égbolt

Alba: ez egyre kínosabb…


Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Újabb mérkőzést vesztett el gyenge végjátéka okán a férfi kosárlabda NB I -ben a TLI-Alba Fehérvár. Székely Norbert vezetőedző együttese a PVSK -tól kapott ki hazai pályán 84-79 -re úgy, hogy bő 1 perccel a vége előtt még 77-77 -re álltak a felek. A bajnoki döntőről álmodó gárda lassan annak is örülhet, ha becsúszik az első nyolcba, s nem a kiesésért kell majd harcolnia, ugyanis a 7. helyen áll, de nem sokkal (két győzelemnyivel) a kilencedik, már alsóházi Jászberény előtt…

A meccs egészében hektikus képet mutatott, néha meglépett a Pécs, majd amikor volt kedve koncentrálni kicsit az Albának, máris nála volt előny. A triplák egyáltalán nem mentek a hazaiaknak, az egész mérkőzésen összesen háromszor találtak be távolról, szemben a baranyaiak 8 „trojkájával”. A többnyire biztos kezű Kalve éppen a hajrában bizonytalanodott el, Kromah pedig hiába dobott most 26 pontot, ez sem segített.A találkozó -ahogy „Albáéknál” mostanában ez divattá vált- az utolsó percben dőlt el, megint nem fehérvári oldalra. 77-77 után a tiszta dobások is kimaradtak, így nem csoda, hogy a jobban koncentráló PVSK nyert.Székely Norbert remek edző, ezt női vonalon többször bizonytotta már, de az tisztán látszik, hogy ezt a -képességek terén jó, de teljesen dekoncentrált, időnként szétesően kosarazó- gárdát képtelen gatyába rázni! Ezzel az állománnyal sokkal előrébb kellene tartania.A tréner meccs utáni nyilatkozata szerint még sokat kell dolgozniuk, hogy beérjenek, hogy jöjjenek az eredmények. A baj csak az, hogy túl vagyunk az alapszakasz felén, s nagyon nagy léptekkel rohan az Alba visszafelé a tabellán. Az utolsó 8 meccsből 6 (!!!) zakó, összességében 7 győzelem mellett 9 vereség a mérleg, s most jön a semmi jóval sem kecsegtető soproni és kaposvári túra, majd a harmadik idegenbeli meccs a MAFC otthonában. Éppen most állnak meg a lejtőn Supoláék? Aligha, de azért nem lehetetlen küldetés.Az állomány megfelelő, ez nem kérdés! Egy megfelelő állapotban lévő Brandon Wood, egy Kromah, egy Kalve, egy Csorvási, Simon vagy Tóth posztja legjobbjai közé tartozik ebben a mezőnyben. Egyszerűen össze kell kapni őket FEJBEN, mert a bibi nyilvánvalóan ott van. A KONCENTRÁCIÓ hiánya okozza sorozatban a pár pontos, rendre a végén elbukott csatákat. Ide már nem kosárlabda szakember kell -pontosabban nem csak ő-, hanem egy jó pszichológus, vagy mágus, aki helyre teszi a srácok fejét, ellenkező esetben tényleg nem lesz megállás a lejtőn.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.