Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 22., péntek
Székesfehérvár most: 16°C, tiszta égbolt

Sima Vidi-siker az évnyitón


Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE 5-1 -re nyert a negyedosztályú UD San Pedro ellen idei első felkészülés mérkőzésén a Videoton Spanyolországban edzőtáborozó labdarúgó csapata. A fehérvári piros-kékek számára ideális volt az ellenfél és a körülmények is. A találkozón az újonnan igazolt macedón támadó, Ivanovszki mellett Trebotic, Nikolics és Gyurcsó (ő kétszer) szerzett gólt. A bajnoki listavezető péntekig tartózkodik Hispániában, s még egy tesztmeccset játszik majd, csütörtökön a német 1860 München ellen.

Joan Carrillo vezetőedző mindkét félidőben telejsen más összetételű csapatot küldött pályára, s mind a két garnirúra jól mozgott elsőre. Az elejétől a Vidi játszott fölényben, s Trebotic révén a 9. percben szerezte meg a vezetést, majd egy véleményes büntetőből nem sokkal később egyenlítettek a san pedróiak. Nem sokáig volt egyenlő, az új fiú Ivanovszki szépen villant a 21. percben, góljával ismét vezetett a fehérvár alakulat. Az első félidőben aztán már csak helyzetekig -és Juhász révén egy lesgólig- jutott a piros-kék egylet.A másodikban már több alapjátékos volt a pályán, ez az eredményességben is meglátszott: az 55. percben Gyurcsó lőtt szép gólt Kovács remek passza után, majd a hajrában előbb Nikolics, aztán újra Gyurcsó villant, beállítva az 5-1 -es végeredményt. Kezdésnek jó, de az 1860 München elleni csütörtöki derbi jóval nehezebb lesz. Reméljük, a németek ellen is helytáll a Videoton.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.