Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Arra előre lehetett számítani, hogy a mostanában hazai pályán a legjobbakat is alaposan megszorongató MAFC vendégeként korántsem lesz sétagalopp behúzni a kötelező győzelmet a TLI-Alba Fehérvár számára a férfi kosárlabda NB I -ben, s nem is kellett e téren csalatkoznunk, valóban megszenvedett a sikerért Székely Norbert vezetőedző együttese.
A szenvedés ezúttal azonban eredményt is hozott, hiszen a nehéz kezdés és néhol döcögös játék ellenére végül csak felőrölte ellenfelét és nyert 79-65 -re, ezzel maradt némi reménye arra, hogy az alapszakasz végére előrelépjen legalább 1-2 helyet a jelenlegi hetedikről.Jól kezdett a fővárosi alakulat, ellépett 6 ponttal az elején, de aztán viszonylag hamar egyenlített az Alba, amelynél sok volt a technikai hiba, az elrontott dobás, így a vezetés az első etap végére visszakerült a MAFC -hoz.A második negyed lett a meccset eldöntő játékrész, ugyanis 22-16 után jött egy 0-9 -es Alba-roham, hogy aztán néhány kiegyenlített percet követően egy 0-12 -es „rendrakással” ezt a szakaszt 15 pontos fórral zárja a fehérvári együttes.A második félidő két negyedében sok minden már nem változott, a palánkok alatt szinte korlátlan úr volt az Alba, s ezt jól kihasználva végül viszonylag simán nyert. Nem izgalommentesen, nem könnyen, de nyert és most ez a legfontosabb. Kromah 15, Kalve és Csorvási 13-13 pontot tett a közösbe,Roppant nehéz lesz az alapszakasz hajrája, de az Alba képes kihozni a maximumot a lehetőségekből, hiszen a három nagy rangadót (Paks, Kecskemét, Falco) hazai pályán játssza, a nyíregyházi kiruccanást pedig illik sikerrel abszolválni. Éppen ugyanúgy, mint a legközelebbi meccset, amit hazai közönség előtt a Szeged ellen vív a fehérvári csapat vasárnap (02.08) 18 órakor.