Ma Júlia névnap van.
2026. 05. 22., péntek
Székesfehérvár most: 15°C, tiszta égbolt

Wood távozott az Albától


Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Ahogy arra már az elmúlt időszak történései alapján számítani lehetett, a TLI-Alba Fehérvár kosárlabda együttesétől idő előtt távozott a legutóbbi bajnokcsapat pontkirálya, a két év után visszatérő, de ebben a szezonban korábbi önmagára jórészt csak megjelenésében hasonlító Brandon Wood. A fehérvári egyesület honlapján jelentette be a szakítás tényét: „mindkét félnek, a klubnak és a játékosnak is a legelőnyösebb megoldás, hogy elválnak útjaik. Köszönjük, amit eddig tett az Albáért Brandon Wood, és sok sikert kívánunk további pályafutásához!” – írja az Albakosar.hu.

„Szeretném megköszönni mind a szurkolók, mind a közösség támogatását nemcsak magam, hanem az egész csapat nevében. Ez a szezon elég hullámzó és sok volt a zavaró tényező, sérült voltam, kezelésekre jártam és sérülten is játszottam. Nem vagyok boldog, de nagyon várom, hogy tovább építsem a karrierem, és ismét segíteni tudjak egy klubnak meccseket nyerni. A feleségem és én szeretnénk köszönetet mondani a szurkolóknak, amiért szeretetet kaptunk tőlük és támogattak minket az elmúlt években!” – búcsúzott Brandon Wood.Ahogy azt korábbi írásunkban valószínűsítettük, immár megerősítést nyert: a klubvezetés tervei szerint még nem fejeződött be teljesen a keret átalakítása.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.